A keresztény felekezetek tagjai és mások is ki szoktak látogatni a temetőbe a két nap valamelyikén. De érdemes tudni, hogy a reformátusok hivatalosan egyik ünnepnapot sem tartják meg. Szokásként meghonosodott az ő körükben is a temetőlátogatás, ám hivatalosan sem a halottak napja, sem a mindenszentek nem egyházi ünnepük. Ők a reformáció emléknapját ünneplik október 31-én, idén éppen az 500. évfordulót. Az evangélikusoknál és az unitáriusoknál viszont egyházi szinten is nyilvántartják a halottak napját.
A november 1-jei mindenszentek katolikus ünnep: ilyenkor a megdicsőült lelkekről emlékeznek meg, tehát nem csak azokról a szentekről, akik nevesítve vannak a kalendáriumban, hanem minden lélekről, aki üdvösségre jutott. Ez „a megdicsőült egyház ünnepe”, a halottak napját viszont azoknak a lelkeknek szentelik, akik hitük szerint még a tisztítótűzben szenvednek, vagyis ez „a szenvedő egyház ünnepe”.
A halottak napjának ünnepét a keleti egyházban már 380-ban megülték, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a minden pogány isten tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel.
Először a Kr. u. 636-ban elhunyt Sevillai Izidor püspök rendelte el a szerzeteseinek, hogy a pünkösd utáni napon a halottakért misézzenek. Széles körű elterjedése Odilo clunyi bencés apát nevéhez fűződik. Utasítására a szerzetesek a mindenszenteket követő napon misékkel, zsoltárokkal, alamizsnával emlékeztek meg a halottakról. Egyházi rítus volt a halottakért végzett esti könyörgés, harangozás is.
(dszi)
