Back to top

Az elhunytak mennybe kerülésének búcsújáról

Publikálva: 2022, október 27 - 15:00
A Katolikus Egyház tanítása szerint november első napjaiban búcsút nyerhetünk az elhunytak számára, vagyis segíthetünk a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek a mennybe kerülni. A teljes búcsú elnyeréséhez, azaz, hogy minden hátralevő büntetésüktől megszabaduljanak, az alábbi feltételeket kell teljesítenünk.
Az elhunytak mennybe kerülésének búcsújáról

- November 2-án, halottak napján temetőlátogatás vagy templom/kápolna-látogatás alkalmával egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozása a búcsú elnyerésének szándékával.
- Vagy pedig november 1-8. között temetőt látogatva imádkozni az elhunytakért ugyancsak azzal a felindított szándékkal, hogy búcsút nyerjünk egy elhunyt számára.

Egy napon egyszer nyerhető el teljes búcsú egy tisztítótűzben levő lélekért felajánlva, vagyis november első napjaiban nyolc lelket tudunk Isten jósága folytán, az Egyház búcsúi által a mennybe juttatni.

A fenti feltételeken kívül minden esetben szükséges:
- elvégezni a szentgyónást e napokban (egy szentgyónás több búcsú elnyeréséhez is elegendő),
- a búcsú elnyerésének napján szentáldozáshoz járulni,
- teljes igyekezettel kerülni a bűnöket, még a bocsánatos bűnöket és a bűnre vezető alkalmakat is,
- imádkozni a Szentatya szándékára (tetszőleges imát/imákat).

Éljünk minél többen ezekkel a lehetőségekkel, segítsünk a tisztítótűzben szenvedő lelkeken!

(plebania.sk)

Ezt már olvasta?

Cookies