Jelenlegi hely

„Milyen lenne, ha én hoznék létre egy saját erdőt”

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, október 7 - 07:56 | Kultúra
Városunkban is élnek olyan fiatal képzőművészek, akikre már hamar felfigyelt a szakma. Közéjük tartozik Helen Tóth is.
„Milyen lenne, ha én hoznék létre egy saját erdőt”

Hogyan került a művészet közelébe?

Fokozatosan, apránként, állandóan növekvő intenzitással. Úgy igazándiból viszont a pozsonyi tanulmányaim alatt, ahogy régen, most is a fővárosok húzzák a művészeket, mivel nem lokális megragadt mókuskerék, hanem burjánzó, eklektikus áramlás jellemzi és állandó fejlődés, szóval mindenképpen Pozsony egy olyan hely, ami kétség kívül közelebb visz a művészetekhez, klasszikushoz és kortárshoz egyaránt.

Egyértelmű volt, hogy a képzőművészetet választja vagy gondolkodott azon, hogy más területen fog továbbtanulni?

Azt kell mondjam, hogy nem. Alapiskola után csak egy középiskolára volt beadva a jelentkezésem, a pozsonyi képzőművészetire, s hogyha nem vettek volna fel elsőre akkor addig vártam volna s próbálkoztam volna amig nem sikerül. Így volt ez a főiskolával is, oda például másodszorra jutottam be. Nem volt” B” terv, mert nem akartam semmi másba fektetni az időm s energiám, kivéve a felkészülést arra, hogy a következő felvételin jobban teljesítsek.

Hol szokott alkotni?

A tanulmányaim alatt Pozsonyban volt műtermem a gyönyörű, 1885-s építésű neobarokk Pállfy palotában, amely főiskolánk székhelye a mai napig. Onnan a nyár elején kiköltöztem és jelenleg édesapám kertjében dolgozom, mert amíg az időjárás megengedi, jobban szeretek kint festeni. Rajzokat, skicceket és analóg fotókat viszont kint terepen készítek, erdőkben, Tátrában, Duna mellett, aztán azokból merítek a festményekhez. Nemsokára nekiállok egy új műtermet keresni.

És mi a központi téma?

Az erdő. Minden, ami az erdővel kapcsolatos. Viszont nem kizárólag vizuálisan foglalkoztat, hanem filozófiai, fenomenológiai, parapszichológiai téren is leköt a válaszok utáni kutatás. Az erdő a mi városi életmódunk ellenpólusa, minden téren. A leginkább az faszcinál, hogy az embernek nincs direkt ráhatása, nem az ember teremtette és nem számítanak a szabályaink. A festményeim a természet utáni csillapíthatatlan vágyamat reflektálják. Egy saját, biztonságos erdőt hozok létre, ahol nem vághat ki senki fát és nincs emberi jelenlétnek semmi nyoma. Egy olyan erdőt, amely a valóságban nem létezik, úgy ábrázolom, ahogy nekem ad tudomást magáról, ahogy nekem ad jelenést magáról és ahogy én képzelem: milyen lenne, ha én hoznék létre egy saját erdőt.

Mit tart eddigi legnagyobb sikerének?

Minden pici dolognak örülök, s nem veszek semmit készpénznek és stabilnak, de, persze, vannak olyan dolgok a portfóliómban, amelyek nagyobbakat hangzanak. Van már pár darab belőlem az óceánon túl, Los Angelesben, Grúziában, valamint Európa több részén is, Londonban, Münchenben, Amszterdamban. Valamint tavaly döntőse lehettem az “Év Festménye” versenynek.

Hol találkozhatunk napjainkban alkotásaival?

Jelenleg Pozsonyban fut egyéni kiállításom “Erdőnek lenni” címmel, az Ateliér Xlll-ben, november 16-ig lesz megtekinthető, készülünk továbbá Budapestre a DOT. Kortárs Művészeti Galériával, amely immáron képvisel, október 11-14-ig az Art Marketre és készülőben van még egy közös kiállítás is Tarcsi Ádámmal Bécsben.

Milyen hosszabb távú célokat szeretne elérni?

Szeretnék kis lépcsőfokokkal fokozatosan feljebb lépni, jobban kimerészkedni a külföldi galériákba is, több versenyre bepályázni, helyezést elérni s bekerülni állami művészeti intézetekbe is, de itt már nagyon előre ugortam.

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2018/15.számában.