Közeledik a Slovan elleni nagy derbi, mit vársz az összecsapástól?
„A tabella szempontjából egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Szerintem senkinek sem lesz szüksége extra motivációra. Bízom benne, hogy alaposan felkészülünk az ellenfélből, a pályán mindent kiadunk magunkból és hogy a végén mi örülhetünk majd.”
Több helyen is elhangzott, hogy a tavasz, sőt az egész szezon legnagyobb meccse következik. Hogyan látod a vasárnapi találkozó fontoságát?
„Tisztában vagyunk a csapatok a tabellán elfoglalt helyezésével és a pontkülönbséggel, de nekünk csak saját magunkra kell összpontosítanunk és azokat a dolgokat csinálnunk, mint eddig. Úgy kell nekiállni, mint a többi összecsapásnak, hiszen vasárnap is csak három pontért folyik majd a harc. Természetesen egy kicsit különleges meccs vár ránk, amelyet minden tekintetben jól kell abszolválnunk. Fontos lesz, hogy a legkisebb részletig betartsuk az edzőktől kapott utasításokat. Remélhetőleg ezt sikerül úgy kivitelezni, mint a legutóbbi mérkőzéseken. Egyúttal fegyelmezetteknek is kell lennünk. Az utóbbi időben több nehéz találkozót is vívtunk, amelyeken sikerült betartanunk az utasításokat. El kell kerülnünk a hibákat és a felesleges szabálytalanságokat. A védelmünk a szezon eddigi során stabil volt és vasárnap is mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt bizonyítsuk. Másrészt a támadójátékban ki kell találnunk valamit. Mindenkinek be kell tartania a saját feladatait, csapatszinten pedig a saját játékunkat kell produkálnunk. Ha így lesz, abban az esetben sikeresek lehetünk.”
A csapatok jól ismerik egymást, nem igazán tudják mivel meglepni a másikat. Hogyan jellemeznéd a Slovant?
„Tisztában vagyunk az erejükkel és tiszteljük az égszínkékek minőségét. Tudjuk, hogy jó játékosok alkotják a keretüket, de nekünk csak magunkkal kell törődnünk. Úgy gondolom, nekünk is megvan a tudásunk, hogy jó játékkal nyerni tudjunk. Nem lesz egyszerű dolgunk, de bízom benne, hogy megfelelően felkészülünk és megküzdünk a pontokért.”
Valószínűleg komoly nézői érdeklődés övezi majd a rangadót. Ez befolyásolja valahogy a mérkőzésre való felkészülés menetét?
„Vissza kell fognunk az érzelmeket. Remélhetőleg jó lesz a szurkolói hangulat, hiszen ezért futballozunk. Bízom benne, hogy a teli tribünök látványa képes lesz lendíteni rajtunk és arra motiválni, hogy az egészen a lefújásig keményen küzdjünk.”
Hogyan emlékszel vissza a két csapat első két összecsapására a szezonban?
„Pozsonyban gyors gólt szereztünk és taktikai szempontból jó teljesítményt nyújtottunk. Egységesek voltunk és közel álltunk a három pont megszerzéséhez. Kár a balszerencsés büntetőért, de ez már a múlt, amelyen nem változtathatunk. A hazai mérkőzésen szintén gyorsan vezetést szereztünk, majd jött a kiállítás. Bízom benne, hogy ezúttal képesek leszünk kordában tartani az érzelmeinket és felesleges szabálytalanságok, lapok nélkül hozzuk le a meccset.”
A Slovan otthonában lejátszott melyik összecsapás volt a legemlékezetesebb számodra?
„Mindössze három alkalommal léptem pályára a Téglamezőn, így nincs túl sok emlékezetes pillanatom. A Slovant mindenki le akarja győzni, főleg a stadionjukban. Magunkra kell összpontosítanunk és mindent kiadni magunkból. Bízom benne, hogy a legszebb pillanat még várat magára.”
A szezon vége előtt hét fordulóval hatpontos előnnyel vezetünk. Sorsdöntő lesz a hétvégi találkozó?
„Nem akarok előre szaladni, de tisztában vagyunk a tabella állásával. Bárcsak a fennmaradó hét forduló után is ugyanígy nézne ki. Minden mérkőzés fontos számunkra, de a táblázaton elfoglalt helyezésünk alapján a vasárnapi még egy kicsit fontosabb lesz. Mindent megteszünk a siker érdekében és remélhetőleg bizonyítjuk, hogy nem véletlenül állunk az élen.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Belépőjegyek a MOL Arénában megrendezésre kerülő válogatott mérkőzésre
2024. október 15-én, kedden 18:00 órától a DAC-stadionban...