Az elmúlt években annak voltunk szemtanúi, hogy ezek a konténerek illegális hulladéklerakóként működtek, sokszor ugyanis a városon áthaladó autósok ezekben helyezték el a háztartási hulladékukat, valamint idegen eredetű építkezési törmeléket. A konténereket a város saját költségén biztosította és ürítette, s ezt az állapotot nem lehetett tovább fenntartani, s mivel a kiskertben keletkező háztartási hulladékot a legtöbb tulajdonos a lakóhelye szerinti kukákban helyezi el, ahonnan az elszállítás zökkenőmentesen megoldott, így nem szükséges vegyes hulladékra szolgáló konténer kihelyezése. A három kiskertes övezetben a változás zökkenőmentesen zajlott, egyedül a kisudvarnoki úti kiskerteknél adódott probléma, ugyanis a konténer helyére továbbra is kikerült zöldhulladék és vegyes hulladék.
Az ilyen helyzetek elkerülése miatt is bővítette a gyűjtőudvar a nyitva tartását, igy már hétfőn, csütörtökön 12 és 17 óra között, szombaton pedig 8-14 óra közt tudja fogadni a zöldhulladék mellett az építkezési törmeléket, elektronikai és nagyméretű hulladékot, mely sokszor a már említett konténerek tartalmát képezte.
Fontos viszont azt is tudni, hogy az említett terület nem városi tulajdonban van, hanem a kiskert tulajdonosok közös telke, igy lehetőségük van azon a területen saját döntésük alapján tevékenykedni. Amennyiben idegenek helyezik el az adott a területen a hulladékot, kérik a telektulajdonosokat, hogy jelentsék be az esetet a 159-es telefonszámon.
Ezt már olvasta?
Értesítés áramkimaradásról – 2024. december 21.
A Nyugat-Szlovákiai Villamosművek tájékoztatása alapján a...