Back to top

Michalík szeretne minél több lehetőséget kapni

Publikálva: 2016, december 1 - 13:00
Egy gólos győzelmet aratott a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében a DAC a rivális Nagyszombat felett, így a sárga-kékek 2017-ben is a kupasorozatban küzdhetnek a sikerért. A kapitányi karszalaggal a kezdőcsapatban kapott helyet Ľubomír Michalík, aki értékelte a találkozót - írja a sportolunk.sk.

“Ez volt a harmadik mérkőzésünk az új stadionban. Nincs kilenc pontunk, de három győzelmet arattunk és boldogok vagyunk. Ezt a remek sorozatot szeretnénk továbbra is folytatni. Örülök, hogy legyőztük a Nagyszombat csapatát, nehéz ellenfél volt. A mérkőzés egy gólról szólt, ezért mindkét fél nagyon óvatosan játszott. Nem akarunk hibázni.” – értékelt a csapatkapitány, aki szerint a rendes játékidőben akarták eldöntetni a továbbjutás sorsát. “Az első félidőben Vida révén volt egy nagy helyzetünk , a mádosik félidőre már úgy indultunk, hogy mindenképp a kapuba akarunk találni, mert a tizenegyes párbaj már többnyire a szerencsén is múlik.”

Az elmúlt időszakban kevés lehetőséget kapott a tapasztalt hátvéd, többnyire csereként lépett pályára, ezúttal viszont 90 percet kapott. “Számomra sem mindegy, hogy játszom-e vagy sem. Szeretnék minél több lehetőséget kapni. Ha nem lépek pályára, akkor is a DAC játékosa vagyok, még ha a lelátón vagy csak a kispadon is ülök, akkor is szurkolok. Számunkra ez nagy remény a jövő évre, ugyanis még mindig játékban vagyunk a szlovák kupában.”

Forrás: sportolunk.sk
Fotó: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies