A részvételi költségvetés egy olyan döntéshozatali mechanizmus, amiben az állampolgárok közösen dönthetnek közpénzek felhasználásáról. Lehetővé teszi, hogy az adófizetők együtt döntsenek a közhatalommal a költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben - olvasható a szakmai összefoglalók egyikében.
A szerda este a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában megtartott tájékoztató előadás része azon 12 találkozónak, amelyet a megye szervez. Dunaszerdahely nyolcadikként került sorra, ahol a résztvevő polgári társulások képviselői kaptak információt a pályázati lehetőségekről. Az önkormányzat összesen negyedmillió eurót különített el erre a célra, amelyből az egyes járások projektjei a lakosság aránya alapján részesülnek. A Nagyszombati járás után a Dunaszerdahelyi- rendelkezésére áll a legnagyobb forrás, méghozzá 54 ezer euró. Egyetlen közösségi ötlet megvalósítására legfeljebb 5 ezer eurót lehet fordítani. Projektet természetes személyek, azok csoportja, polgári társulások és nonprofit szervezetek adhatnak be.
Januártól márciusig tart a projekt előkészítésének időszaka, ekkor kell azokat beadni. A szervezők tájékoztattak, érdemes minél hamarabb leadni a pályázatokat (elektronikusan van rá mód), mert így még a pályázók kaphatnak visszajelzést arról, miként tudják az esetleges hiányosságokat, pontatlanságokat javítani.
A döntéshozatal májusban várható, majd ezt követően egészen az év végéig lehet megvalósítani a projekteket. A döntési folyamatban egyébként 50 százalékban a lakosok szavazatai számítanak (a megye 15 évnél idősebb lakosai szavazhatnak), a másik 50 százalékot a deliberációs fórumok véleményei alkotják (ebben részt vesz a járás egyik megyei képviselője, a megyei hivatal két alkalmazottja, a polgári társasások két képviselője).
A találkozón a részvételi költségvetés bemutatását követően a résztvevők megoszthatták ötleteiket a projekt lebonyolításában résztvevőkkel. A rendezvényen részt vett a megyei hivatal alkalmazottjai mellett Hervay Rozália járásunk megyei képviselője is, s mindannyian pályázásra buzdították a Dunaszerdahelyi járás civiljeit is.
Aki szeretne részletesebben is tájékozódni a részvételi költségvetésről és a pályázási lehetőségekről, azt ITT megteheti!
Ezt már olvasta?
Csáky Csongor: „A kultúra mindig megelőz mindent”
A következőkben Csáky Csongornak, a Rákóczi Szövetség...