Back to top

Metransos körforgalom: meddig kell várnunk?

Publikálva: 2022, október 20 - 15:25
Korábban a Dunaszerdahelyi Hírnökben is írunk arról, hogy a Dunaszerdahelyet elkerülő 63-as úton, a Metrans mellett, amit sajnos számos baleset helyszíneként ismerünk, körforgalmat tervez kiépíteni az állam. Pontosabban tervezne – mert ígéret ugyan van, de a megvalósítás konkrét terve a hivatalnoki bürokrácia útvesztőjében bolyong, már évek óta. A továbblépés lehetőségeiről kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.
Metransos körforgalom: meddig kell várnunk?

Mindenki jól ismeri a Pódafai út és a Komáromot Pozsonnyal összekötő 63-as utak kereszteződését. Leginkább arról, hogy olyan nagy ott a reggeli forgalom, hogy képtelenség átjutni arra, illetve fokozott veszélynek vannak kitéve az arra közlekedők, s akik tehetik, inkább elkerülik azt.

A megyei és az állami utak ezen kereszteződése egy olyan útszakasz része, amelyet Dunaszerdahely elkerülő útjaként építettek ki még a rendszerváltás előtt. Tudjuk, ha nem nem lenne, akkor a városban képtelenség lenne közlekedni, hiszen így is elég nagy a forgalom a Fő utcán, ami korábban még inkább oda terelődött.

Akkoriban tehát valóban fontos volt, hogy az elkerülő út elkészüljön. Ma azonban már látjuk ennek az elkerülő útnak a problémáit is, például az említett kereszteződést. De van egy másik hasonló, veszélyeket rejtő útkereszteződés is, a Karcsai út és a 63-as kereszteződése, amely szintén neuralgikus pontja a forgalomnak. Sajnos más lehetőség nincs mint a körforgalom – szemaforos megoldást egy első osztályú úton képtelenség létrehozni, főleg településen kívül. 

Amikor pedig szembesültünk azokkal a borzalmas, sajnos nem egyszer halállal végződő közúti balesetekkel, amelyek az érintett kereszteződésekben, útszakaszon történtek, a város igyekezett a problémára az állam figyelmét felhívni, hiszen elkerülhetők lehettek volna a tragédiák.

Már 2011-ben volt egy tanácskozás az érintettekkel a Járási Hivatalban, így a városvezetés találkozott a rendőrséggel, a tűzoltósággal, a városi polgárvédelmi főosztállyal, a közlekedési minisztérium és a Szlovák Útigazgatóság munkatársaival. Akkor is azt hangsúlyoztuk, hogy mindkét helyen szükséges lenne körforgalmat kiépítenie az államnak, hiszen a forgalom növekedése miatt még nagyobb a lehetősége újabb súlyos közúti balesetek kialakulásának.

Utána 2016-ban volt egy következő tanácskozás – annak is csak az lett a végeredménye, hogy konstatáltuk, az állam részéről nem történt előbbre jutás. Holott a résztvevők minden esetben szorgalmazták a két veszélyes útkereszteződés körforgalommá való átépítését.

Azóta mi mégis igyekeztünk előbbre jutni. Időközben két terv is elkészült, ebben a Metrans volt a partnerünk, akik nagyon sok tehergépkocsival fuvaroznak, és szintúgy tapasztalják, mennyire problematikus kijutni a mellékútról a főútra, illetve letérni a főútról a mellékútra. Az első elkészített tanulmányt nem fogadta el az állam, így a következő tanulmányba már bele lettek dolgozva az állam plusz kérései.

Időközben, 2020. november 26-án Dunaszerdahely városa a tervezést mozdítva kiadta a területelhelyezési határozatot is, amely 2021. január 13-án lett jogerős.

Tehát a tervezési szakaszt lezártuk, persze kellett hozzá egy geodéták által elkészített rajz is, ugyanis fontos a tulajdonjogi rendezés, amit értelemszerűen az államnak kell megoldania.

Most tehát ott tartunk, hogy a Szlovák Útigazgatóságnak kell kérvényeznie az építkezési engedélyt a speciális építkezési hivatalnál, vagyis a közlekedési minisztériumnál. Magyarán most már a közlekedési minisztérium egyik osztálya az illetékes abban, hogy végre építkezési engedélyt adjon ki. Ami azonban egyelőre nem történt meg. Aztán jöhet csak az a fázis, amely az érintett telkek kivásárlását, majd a közbeszereztetést, s végül a projekt megvalósítását tartalmazza.

És most akkor felteszem a kérdést: hány embernek kell meghalnia, amíg kiépíti az állam a körforgalmat?! Az illetékes döntéshozók nem látják a mi szükségünket, hivatali munkatempóban megy egyik hónap a másik után, egyik év a másik után.

Valóban csak akkor fognak komolyan foglalkozni velünk, ha egy „partizánakcióban” lezárjuk a 63-as főutat?

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies