Back to top

Megjelent a Múzeumi Hiradó újabb kötete

Publikálva: 2020, december 12 - 15:52
A Csallóközi Múzeum kiadásában megjelent a Múzeumi Híradó 2020-as évi, 25. száma.
Megjelent a Múzeumi Hiradó újabb kötete

„Kedves Olvasó!

Amikor ezt az előszót írom, akkor Európában éppen tombol a Covid-19 nevű vírus és számos helyen kijárási tilalom van. A múzeum zárva van a látogatók előtt.

Az alkalmazottak azonban végzik a dolgukat, egyesek itt, a múzeum falain belül, míg mások otthon („home office”). Folyik a tárgyak számbavétele és konzerválása, zajlik a tudományos kutatás. Néhányan pedig azon ügyködnek, hogy a múzeum teljesítse azt az alapítólevélben meghatározott feladatát, amelyet hivatalosan úgy hívnak: publikációs és kiadói tevékenység.

Múzeumunk publikációs tevékenységének már viszonylag nagy múltja van. Ez az állítás főleg akkor igaz, ha beleszámoljuk azt a korszakot is, amely a mai múzeum elődjének számító somorjai Csallóközi Múzeumhoz köthető. Somorján már 91 évvel ezelőtt, 1929-ben megjelent az első kiadvány, Csallóközi Múzeum címmel, Jankó Zoltán szerkesztésében. A somorjai Múzeum első igazgatója Khín Antal volt, aki egészen a második világháború végéig folytatta publikációs tevékenységét. Távozásával megszűnt a múzeum is, és vele természetesen a publikációs tevékenység is.

Amikor a Csallóközi Múzeum Dunaszerdahelyen 1964-ben újjáalakult, az új igazgató, Marczell Béla a publikációs tevékenységet is újraindította. Kutatási eredményeit elsősorban az Új Szó és a Hét hasábjain osztotta meg a nagyérdemű közönséggel. És ugyanígy tettek a múzeum lassan gyarapodó állandó és külsős alkalmazottjai is: Sidó Ferenc, Antal András, Kossányi István, Ozorai Ferenc, Molnár János, Ág Tibor és még sokan mások. A kiadói tevékenység felújítása már az új igazgató, Mag Gyula nevéhez fűződik, aki 1977-ben kiadta a Múzeumi Híradó első számát. Az azóta megjelent 24 számban többek között olyan kutatók publikáltak, mint Ág Tibor, Kovács László, Zsigmond Tibor, Varga Lídia, Kaprálik Zsuzsa és Danter Izabella.

A mostani szám a huszonötödik. Egy átlagos, vírusmentes évben a jubileumi 25. számot talán nagyobb csinnadrattával ünnepelnék. Nekünk most csak annyi jutott, hogy ezt az ünnepi évfolyamot csendesen, minden nagyobb ünneplés nélkül átnyújtsuk az Olvasóknak.

Kérem, fogadják szeretettel!”

Nagy Iván
a Csallóközi Múzeum igazgatója

Tartalom

  • Nagy Iván: Előszó
  • Dr. Zsigmond Tibor: Egy múzeum a Csallóköz szívében    
  • Mgr. Bevilagua Olga: A múzeumi tárgyak ápolása és védelme    
  • Mgr. Mathédesz Lajos: Római kőemlékek a Csallóközben    
  • Mázsár László: A hantik és a manysik nyelve és irodalma fejlődésének néhány meghatározó történés-folyamata
  • RNDr. Stollmann András–Prof. emeritus RNDr. Dudich Sándor CSc.: Ornitológusok szakmai és emberi kapcsolatai Dunán innen és túl    
  • Prof. emeritus RNDr. Alexander Dudich, CSc.: Turcsek J. Ferenc munkássága a Csallóköz természeti értékeinek feltárásában   

Ezt már olvasta?

Cookies