Back to top

Még messze a vége, de már látni a fényt az alagút végén

Publikálva: 2021, március 29 - 20:50
Folyamatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában, közölte a TASR megkeresésére az egészségügyi minisztérium.
Még messze a vége, de már látni a fényt az alagút végén

A TASR arra volt kíváncsi, hogy Szlovákiát nem fenyegeti-e a járvány harmadik hulláma, úgy, ahogy a szomszédos országokat.

Szlovákiában jelenleg kis lépésekben haladunk, de a helyzet egyre javul, amit bizonyít a kórházban kezelt páciensek számának enyhe csökkenése, valamint a beoltottak számának folyamatos növekedése is

– közölte Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője. Hozzátette:

az esetleges újabb hullámokkal szemben a legjobb védekezés az oltás, kombinálva a járványellenes óvintézkedések betartásával.

A szakértők szerint a vírust azután vonhatjuk végleg az ellenőrzésünk alá, hogy kialakult a kollektív immunitás.

Ehhez a becslés szerint 3,3 millió lakost kell beoltani. Szlovákiában eddig összesen 643 763 személy kapta meg az első adag oltóanyagot. Vasárnap (március 28.) 7071 személyt oltottak be az első adaggal. A második adagot eddig 255 897 személynek adták be.

A szakmai konzílium felhívta a figyelmet, hogy

az új koronavírus elleni küzdelemben a vízválasztó a húsvéti időszak lesz. Az embereknek azt javasolják, hogy korlátozzák a látogatásokat, halasszák el a locsolkodást, és csak „virtuálisan” vegyenek részt szentmisén. A természetben kerüljék a nagyobb csoportosulást, és maradjanak az adott járáson belül. A szakemberek azt ajánlják, hogy a szabadban, sportolás közben is viseljünk védőmaszkot vagy reszpirátort.

Az egészségügyi minisztérium hangsúlyozza, hogy a vírus terjedése ellen sokat tehetünk az ismert hármas szabály betartásával is (maszkhordás, távolságtartás, kézmosás).

ma7 | TASR

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies