Back to top

Meddig emelkedhetnek az élelmiszerek árai?

Publikálva: 2022, október 10 - 10:04
Nem áll le az alapvető élelmiszerek árának emelkedése. A tvnoviny.sk a szakági érdekvédelmi szervezetek vezetőit kérdezte arról, prognózisuk alapján mire lehet számítani az üzletekben, mennyibe kerülhetnek az alapvető élelmiszerek, ha nem sikerül gátat szabni a drágulásnak.
Meddig emelkedhetnek az élelmiszerek árai?

Szabad szemmel is jól látható összeggel lett drágább egy-egy nagybevásárlás. A szakemberek szerint egyértelműen az energiaárak elszállásának köszönhető, hogy az üzletekben átlagosan 20%-kal drágult az élelmiszerek ára, sőt vannak, olyan árucikkek, ahol ennél jóval komolyabb az áremelkedés.

Kenyér

Az egyik legalapvetőbb élelmiszer, a lakosság táplálkozásának gerince, a kenyér évközi viszonylatban, azaz tavaly októberhez képest mintegy 30%-kal drágult. Egészen megdöbbentő, de a piacot ismerő szakemberek szerint nem állt meg az emelkedés, a következő hónapokban még 25-30%-kal drágulhat a legtöbb pékáru.

Milan Lapšanský, a pékeket, cukrászokat és tésztagyártókat tömörítő szakmai szervezet elnöke szerint ez azt jelenti, hogy 

egy kilogramm közönséges fehérkenyér ára elérheti akár a három eurót is.

Burgonya

A száraz nyár átlagos termést hozott a burgonyaföldeken, amelyek egy része még mindig betakarításra vár. Az elmúlt hetekben tapasztalható esők miatt még elég sok helyen nem sikerült betakarítani a terményt - írja a tvnoviny.sk. Jana Holéciová, a szlovák mezőgazdasági és élelmiszeripari kamara szóvivője azt mondja, az alacsonyabb kínálat miatt várhatóan az átlagosnál magasabb felvásárlási árakra lehet számítani, amelyek előbb-utóbb a fogyasztói árakban is megmutatkoznak. A végső fogyasztói árakról egyelőre korai beszélni, de a felvásárlási árak emelkedése már érezhető, tavaly 44 cent körüli összegért adták el a burgonya kilóját, idén már 55 ent, de a termelők szerint hamarosan a 60 centet is elérheti az ár.

Csirkehús és tojás

Az elmúlt két évben 55%-kal drágult a takarmány, legnagyob arányban éppen idén - tájékoztatta a tvnoviny.sk-t Daniel Molnár, a baromfitenyésztők egyesületének elnöke. Az energiaárak emelkedése csak fokozza a problémákat, így a tenyésztők és feldolgozók várhatóan újabb emelésekre kényszerülnek. 

Kilónként tízeurós csirkemellfilével és öt euró/kilogramm egész csirkével számolhatnak a vásárlók a szakemberek szerint, a tojás ára pedig a mostani duplájára emelkedhet hamarosan.

​Cukor

A szakági elemzők szerint idén megeshet az a szégyen, hogy Szlovákia importra szorul majd a cukorból. A hazai cukorgyártás leépítése után ugyan sikerült önellátónak maradni (nem sok élelmiszerrel vagyunk így), de mindez idén megváltozhat. Michal Abelovič, a cukoripari érdekvédelmi szervezet elnöke szerint

tartósan egy euró feletti árakkal kell számolnunk a jövőben.

Forrás: ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies