Back to top

Mától látogathatóak a szentmisék – korlátozott létszámban

Publikálva: 2020, november 16 - 09:30
Mától a szentmiséket korlátozott számban, de ismét lehet majd látogatni, jelezte a dunaszerdahelyi plébániahivatal. A járványügyi szakértők konziliuma ugyanis jóváhagyta a templomok megnyitására vonatkozó javaslatot, amely november 16-ától a szakrális helyek befogadóképességének 50 százalékáig terjed.
Mától látogathatóak a szentmisék – korlátozott létszámban

Ünnepnapokon azonban nem fognak misézni Sikabonyban, illetve mivel a plébániatemplomban is csak sakktáblaszerűen lehet majd ülni (vagyis Dunaszerdahelyen kb. 100 hívő vehet részt egy szentmisén), továbbra is érvényben marad az az ajánlás, miszerint az idősebbek számára kijelölnek szentmiséket, amelyre a 60 év felettieket várják, míg az attól fiatalabb korosztályt megint másabb időszakban.

Eszerint szombatonként a következőképp lesznek a korosztályokra szabott szentmisék:

15.30 – A 60 ÉV FELETTIEK SZÁMÁRA

17.00 – A FIATALABBAK SZÁMÁRA

A vasárnapi szentmisék pedig így alakulnak:

8.00 – A 60 ÉV FELETTIEK SZÁMÁRA

11.00 – A FIATALABBAK SZÁMÁRA

16.00 – A FIATALABBAK SZÁMÁRA

A szentmisék rendje a plebania.sk oldalon található meg.

Ezt már olvasta?

Címkék: szentmisék
Cookies