Back to top

Második menet: minden eddiginél komolyabb vállalásokkal folytatódik az aláírásgyűjtés a nemzeti régiók ügyében!

Publikálva: 2020, július 21 - 07:47
Pesty László, a nemzeti régiókért indított aláírásgyűjtő kampány januárban kinevezett főkoordinátora igen sajátságos, de annál határozottabb sajtóközleményben tudatta a nyilvánossággal, a koronavírus-járvány után újult erővel vágnak bele az áhított egymillió aláírásért folytatott küzdelembe, sőt, ahogy az a kommünikéből kiderül, még emelik is a tétet. Pesty Lászlót telefonon értük utol.
Második menet: minden eddiginél komolyabb vállalásokkal folytatódik az aláírásgyűjtés a nemzeti régiók ügyében!

„A székely ügy megérdemli az aranyérmet” – mondja Pesty László nagy meggyőződéssel a telefonba, mikor arról kérdezem, a kampány napokban induló második felvonásában miért kellett előre leszögezni, hogy már egy, hanem kétmillió aláírást gyűjtenek össze, ráadásul nem a Brüsszel által előírt hét, hanem tíz országból.

Mióta ez a lehetőség megvan, 74 polgári kezdeményezés jutott el az aláírásgyűjtő szakaszba, ebből hatnak sikerült összegyűjtenie az egymilliót, úgy, hogy a hatodikok ráadásul mi vagyunk.

– emeli ki Pesty, hozzátéve, az eddigi aranyérmes 1 millió 800 ezer aláírást gyűjtött be.

Ezt akarják most lenyomni!

A vállalások és a tervek ugyan igen merészek, de a kampányfőnök azt állítja, nem múlt el eseménytelenül az utóbbi két hónap, felkészültek arra, hogy újult erővel csapjanak a lovak közé. Reális esélyük van összegyűjteni még egymillió szignót. Hogy minek?

Meg akarjuk könnyíteni a Brüsszelben dolgozó magyar diplomaták és politikusok dolgát!

Hiszen, állítja a kampány fővezére, még így is elképesztő diplomáciai és politikai lobbitevékenységre lesz szükség ahhoz, hogy ez a kezdeményezés végül egy európai törvény szövegében manifesztálódjon. A kezdeményezés politikai súlyát emeli, ha minél több aláírást szednek össze, ezért is fontos, hangsúlyozza Pesty, hogy anyaországi és határon túli magyarok tömegei írják alá a petíciót, még úgy is, hogy Magyarországon és több szomszédos országban már összejött a kellő számú aláírás.

Pomichal Krisztián cikkének folytatását itt olvashatják el a ma7.sk-n!

Ezt már olvasta?

Cookies