Közben mégis sok minden megváltozott körülöttünk. A március 15-e is. Számomra leginkább az okoz örömet, mikor nemzeti ünnepünkön a fiatalok adnak műsort. Mert gyermeki látásmódjukon átszüremlik, ők is látják, jóval bonyolultabb kérdéseket boncolgat a március. Például azt, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nem csupán a magyarság történetében volt meghatározó állomás, hanem minden kárpát-medencei nép életében. Ennek ellenére az igazi utat sokszor a vártnál nehezebben találjuk meg egymáshoz.
A megértés keresése, a szabadság eszméjének igazi elsajátítása jelenti ma a kihívást. Mindez nem csupán a nemzetek közötti együttműködés alapja, hanem minden emberi kapcsolaté. Gondoljunk csak bele, hol lehetne ma a közös Európa, ha valóban meghallanánk a közösségi hangot. Úgy vélem, a brüsszeli viták helyett az európai megoldásokról szólnának a válaszok.
Helyi szinten, így városunkban is a kölcsönösség megtalálása a kulcs. A kedves Olvasó kezében tartott számban például különös figyelmet szentelünk a szemétfeldolgozás kérdésének, mert a termelői világban a hulladék megfelelő kezelése nélkül nem tudunk építő módon fejlődni. A szép környezet közös érdek. Ám annak ellenére, hogy a lakosok egy része tesz is érte, néhányak figyelmetlensége vagy nemtörődömsége sokszor mindezt semmissé degradálja.
A közös célért tenni ugyanakkor nem jelenti a személyes szabadságunk feladását. Ugyan az individualizmus korszakát éljük, a társadalom mégiscsak akkor működik jól, ha megtaláljuk egymással a közös hangot. Hiába kívánjuk a varázspálcás csodát – egyik percről a másikra nem lesz olyan rend nálunk, mint Ausztriában vagy Németországban. Az évek munkájának az eredménye. S annak az együttműködésnek, amelyben mindenki tudatosítja a saját feladatát. Ha mi így teszünk, akkor
képesek leszünk egy szebb várost úgy „teremteni”, hogy ott mindenki jól, s otthon érezheti majd magát.
Rajkovics Péter
(Megjelent a DH 2016. március 9-i számában.)
