Back to top

Már két gyertya ég az adventi koszorún

Publikálva: 2017, december 10 - 20:22
Ma felgyulladt a fény a város adventi koszorújának második gyertyáján.

Dr. Horváth Zoltán, városunk alpolgármestere József Attila szavaival köszöntötte a hideg szél ellenére szép számban összegyűlteket: „Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.” Majd folytatta ünnepi köszöntőjét: „Néhány évtizede karácsony eljöttét még nem fényárban úszó országban ünnepeltük, még nem reklámok garmadája hívta fel a figyelmet az ajándékok választékára. Akkoriban az ünnep még a lelkekben ragyogott. De változott a világ és változtunk mi is. Más értékek vették át a főszerepet: a rohanás, a bevásárlás, a stressz, a »megint itt van már« kényszere.
A karácsonyi szeretet az, ami nem marad meg a kívánságok szintjén, hanem a lelkünkbe költözik, velünk ébred és velünk van a hétköznapokban. Jó lenne ezzel a szeretettel együtt élni."
Városunk polgárainak békés ünnepeket kívánt a város vezetése és a saját nevében, kiemelve a betegeket, akiknek sok fizikai és lelki erőt kívánt a gyógyuláshoz, a gyerekeknek pedig olyan ajándékot a fa alá, amit megérdemelnek.

Ezután az alpolgármester úr fiával, valamint városunk diákpolgármesterével, Hajas Viktóriával együtt meggyújtották a koszorún a reményt szimbolizáló második gyertyát. Az ünnepi alkalmat a Tiszta Forrás Népdalkör tette még ünnepélyesebbé.

Tekintsék meg az eseményen készült felvételeinket képgalériánkban.

Ezt már olvasta?

Cookies