Back to top

Már két éve működik a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége

Publikálva: 2018, október 1 - 16:05
Ősszel betöltötte második életévét a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége. A szervezetet 2016 őszén azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítse a vállalkozókat, egyrészt szakmai tanácsokkal, másrészt kapcsolati lehetőségekkel.

Az eredeti terv az volt, hogy a szervezet lassan, de folyamatosan építkezik, lépcsőről lépcsőre, ám az igény felülírta az elképzeléseinket. Már a nyitókonferencián közel 200 fiatal vállalkozó várta és figyelte a szövetség célkitűzéseit és lehetőségeit. Mára, két év elteltével pedig már több mint 350 vállalkozó csatlakozott hozzánk országszerte. Ez a szám két dolgot igazol számunkra. Elsősorban azt, hogy a vállalkozók részéről is igény van a közösségben való gondolkodásra, valamint azt, hogy az állam által felépített rendszer nem biztosít kellő mértékű fogódzkodót, segítséget a (fiatal) vállalkozók, valamint a vállalkozni vágyók részére, sőt sok esetben épp az ellenkezője történik, ellehetetleníti a kezdő vállalkozókat.

Hiszem, hogy egy szervezet csak akkor működhet igazán, ha az ténylegesen is aktív, és értéket közvetít a közösségnek. Pontosan ezt a vezérvonalat követve indultunk el mi is, és így születettek meg sorra azok az ötletek, melyek nemcsak közösséget hivatottak építeni, de segítségükkel a vállalkozóknak lehetőségük nyílik szakmailag is fejlődni - számolt be Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke.

A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének idáig elindított programjai:

  • Tanácsadási programok: könyvelés, jog, pályázat, marketing és arculatépítés.
  • Regionális klubtalálkozók: a klubtalálkozókon az adott régió, illetve járás vállalkozóit szólítjuk meg. Célja, hogy tudjanak egymásról, tapasztalatot cseréljenek és növeljék kapcsolati tőkéjüket. A találkozóra minden esetben egy előadót, mentort is biztosítunk, aki mindig más szakmai problémákra keresi a megoldást a vállalkozókkal.
  • Online belső felület: aki csatlakozik a Szövetséghez, automatikusan bekerül a belső online felületre, ahol kapcsolatba léphet a többi vállalkozóval.
  • Felvidéki Junior Expó: immáron második alkalommal szerveztük meg a Junior Expót Dunaszerdahelyen. Célja, hogy minél több vállalkozónak reklámfelületet biztosítson és teret adjon termékeik, szolgáltatásaik bemutatásának.
  • Év vállalkozója verseny: ezen a versenyen a Szövetséghez csatlakozott vállalkozók mérték össze tudásukat, kreativitásukat, termékeiket és szolgáltatásaikat, valamint prezentációs tehetségüket.
  • Mentorprogram: a programban 8 mentor és 16 vállalkozó vett részt. Minden vállalkozóra 2 mentor jutott, akiknek szakmai területe megegyezett az adott vállalkozó által megadott problémakörökkel, kihívásokkal. Így minden vállalkozó abban a szegmensben tudott fejlődni, amelyben igazán szüksége volt segítségre. Ilyen például a szervezetfejlesztés, HR, marketing, vezetői készségek, diverzifikáció stb.

Ezt már olvasta?

Cookies