Bugár György, a városi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának alelnöke, ifjúságért felelős referens mutatta be az április 8-ai diákparlamenti választás három javasoltját. Örömét fejezte ki, hogy tavalyhoz hasonlóan az idén is két alpolgármester segítheti a diákpolgármestert, hiszen így több lehetőség adódik arra, hogy városunk ifjúságát tudják képviselni a különböző rendezvényeken, a város közéletében.
Dr. Hájos Zoltán köszöntőjében kiemelte, fontosnak tartja, hogy ilyen fiatalon megtapasztalták a diákok a demokrácia fontosságát, hiszen végső soron a demokrácia alappilérét tapasztalhatták meg, amikor a tanulók maguk közül választottak arra érdemes személyt a diákpolgármesteri teendők ellátására. Fontosnak tartja továbbá, hogy ezek a fiatalok már diákként bekapcsolódhatnak a város közéletébe.
„Ez a beiktatás egy ünnepélyes alkalom, amire mi sem lehet alkalmasabb, mint városunk védőszentje, Szent György napja. Mivel városunkban az ünnep alkalmából nagyszabású rendezvénysorozat indul, remélem, be tudnak majd kapcsolódni – tevőlegesen, vagy akár látogatóként az ünnepi műsorba, és jól érzik majd magukat a programokon“ – hangoztatta Hájos Zoltán.
Hogy a város vezetése mennyire komolyan veszi ezt a beiktatást, mi sem igazolja jobban, mint hogy az ünnepélyes eseményen jelen volt Puha György, Dunaszerdahely alpolgármestere, Nagy Darina, a városháza hivatalvezető asszonya, Nagy Krisztián, a városi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának elnöke, Gútay László, az oktatási és kulturális bizottság elnöke – emelte ki városunk polgármestere, majd átadta a megbízó levelet Bíró Bulcsúnak, az új diákpolgármesternek, valamint Méri Erikának és Rácz Patriknak, akik alpolgármesterként segítik majd Bíró Bulcsút.
Hájos Zoltán sok sikert kívánt munkájukhoz, amit egy évig végeznek majd, valamint sok kreativitást, hogy új ötletekkel a diáktársakat is be tudják vonni ebbe a munkájukba.
Tilajčík Edit, a városi hivatal kulturális, ifjúsági és sport ügyek önálló alosztályának munkatársa megjegyezte, az eddigi ünnepélyes beiktatásoktól eltérően az idén első alkalommal van jelen az előző diákvezetés is, akiket Dziadek Tamás, volt diák-alpolgármester képviselt. Megköszönte az előző vezetés eddigi munkáját, amihez Hájos Zoltán és Bugár György egyaránt csatlakoztak.
Bíró Bulcsú kinevezése után megerősítette, hogy elképzelése szerint olyan programokat szeretnének szervezni, olyanokba szeretnének bekapcsolódni, amelyekbe be tudnák vonni a város diákságát is.
Az ünnepélyes esemény végén a jelenlévők gratuláltak az újonnan kinevezetteknek, majd rövid eszmecserét folytattak.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
A jubilánsokat köszöntötték advent második vasárnapján
A Sikabony Polgári Társulás, ahogy az már évek óta...