Július 12-én (péntek) és 13-án (szombat) kerül sor a fesztivál immáron hetedik évfolyamára. Dakó Sándor főszervező elmondta, idén ismét kétnapos lesz a fesztivál, amelyre a legnépszerűbb magyarországi előadókat hívták meg.
Pénteken előbb a Tilajčík Imi Nagyszínpadon egy meglepetésvendég vár a közönségre, akik majd február 23-i dunaszerdahelyi lemezbemutatójukon árulnak el többet fellépésükről. Domonkos Pál társzervező kiemelte, a másik esti fellépő Majka lesz, aki új műsorral lép majd fel Dunaszerdahelyen.
A népszerű előadók sora szombaton is folytatódik, hiszen a Halott pénz és a Wellhello fogja szórakoztatni a közönséget. Utóbbi idén csak 20 koncertet ad, s a dunaszerdahelyi az eddigi egyetlen tervezett felvidéki koncertjük. A Fábián Juliról elnevezett színpadon pedig idén is a dzsessz ismert előadói szórakoztatják két koncert között a közönséget.
A tavalyihoz hasonlóan a fesztivál látványa is a modern kor kihívásainak megfelelően lesz kialakítva és a tavaly bevállt kontérenes rendszer is megmarad. Az étel- és italkínálat is bőséges lesz, a minőségi borok sora várja majd az érdeklődőket.
Vanyek Roland, a beléptetőrendszer gazdája, a Cstudios képviselője elmondta, az online jegyelővétel már a jövő héten elindul, s hamarosan az üzletekben is elérhetőek lesznek az early bird jegyek. Ezeket május végéig lehet megvásárolni, mégpedig kedvezményes áron. A kétnapos belépő elővételben 22 euró (a későbbiekben 27 euró), míg az egynapos jegy 15 euró (a helyszínen 18 euró) lesz.
Érdemes tehát időben megvásárolni a belépőket, sőt, Vanyek elmondta, a tavalyi tesztüzemmódot követeőn az elektronikus jegyrendszert tovább fejlesztették, így az online jegyvásárlók idén is élvezhetik a gyorsabb beléptetés előnyeit.
Kérdésünkre Dakó Sándor főszervezező kiemelte, arra törekednek, hogy ismét minőségi szórakozást biztosítsanak a két nap során Dunaszerdahelyen és bíznak benne, hogy sikerül megdöntetni a korábbi látogatottsági rekordot.