Back to top

A Magyar Országgyűlés elnöke köszönti majd a dunaszerdahelyieket a Magyar Kultúra Napján

Publikálva: 2018, január 9 - 11:01
A Magyar Kultúra Napja ünnepségen dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke mond ünnepi köszöntőt. A január 21-én, 17.00 órakor kezdődő eseményre a főszervező Pázmaneum Polgári Társulás tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba.

Program:
– Petőcz Balázs, a Dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás tagja Horváth István: A nyelv csak élve tündököl című versét adja elő
– Ünnepi köszöntő a Himnusz születésnapja alkalmából – Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke
– A Szent János Egyházi Alapiskola énekkara
– Ravasz József költő, szerkesztő, romológus „Lyukat keresünk a békéhez” c. versét adja elő
– A Guruló trió kerekes székes tánccsoport fellépése
– Ünnepi beszéd – Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke
– A Művészeti Alapiskola diákjainak előadása
– Varga Zaránd, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulójának a fellépése
– A Csallóközi táncegyüttes műsora
– A Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusának fellépése (Az örökség dal, Szent István ének, Erdő mellett estvéledtem)
– A Himnusz eléneklése

Műsorvezető: Rajkovics Haizok Melinda

Hagyományosan dunaszerdahelyi előadók lépnek majd fel a kulturális rendezvényen. A rendezvényre a belépés ingyenes. Az est társszervezője a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ.

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Dunaszerdahelyen hagyományteremtő szándékkal 2011. január 22-én indította el a Pázmaneum Társulás a magyar kultúra napjának megünneplését, amelyhez csatlakozott a Kortárs Magyar Galéria, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és Dunaszerdahely város önkormányzata.

Ezt már olvasta?

Cookies