Már az autóbuszban elkezdődött a praktikus rész, mivel kipróbálhatták az idegenvezetést, társaiknak közvetítették és bemutatták az úton eléjük táruló látnivalókat. A program a Budai Várnegyedben folytatódott. A résztvevők megcsodálták a kilátást, az ott lévő kulturális és történelmi emlékeket. Az idegenvezetés folytatódott, mert a helyszín nagyon gazdag lehetőségeket kínált e célból, szinte lépésben haladt a csoport, mert egymást követték a nevezetességek. A Mátyás-templomban igénybe vették az idegenforgalmi tantárgyakat tanuló szakközépiskolák számára nyújtott belépést, majd a Halászbástya megtekintése után gyalogtúra következett a Lánchídon át egészen a Parlamentig.
Mindenki számára megdöbbentő volt a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékmű és annak története, amelyet 2016-ban a világ második legjobb köztéri szobrának választottak. A Parlamentben, mint határon túli magyar látogatócsoport, Pánczél Károly képviselő úr, a Nemzeti összetartozás bizottsága elnökének a vendége volt a csapat. Az Országház idegenvezetővel való megtekintése után folytatódott a gyakorlati rész, az Andrássy út és a Hősök tere is számos lehetőséget biztosított a feladat teljesítéséhez.
A kültéri látnivalók megtekintése és bemutatása után elégedetten és tele élményekekkel indultak haza az alkalmi idegenvezetők.