Back to top

Magunkkal, másokkal

Publikálva: 2020, február 27 - 15:16
Egyre többször halljuk a közbeszédben, hogy az egyéni érdekek uralják el a hétköznapokat, s mindez nem csak a hatalmi harcokban igaz, hanem a szürke hétköznapokban is. Ezért aztán különösen örömteli, hogy az önmaguk által is individualistának tartott csallóközi polgárok össze tudnak fogni egy-egy nemes cél érdekében.
Magunkkal, másokkal

Elég csak megnéznünk a környezetünkben életre hívott gyűjtéseket, adományozásokat, jótékonysági koncerteket vagy akár az ilyen célt szolgáló más eseményeket is, mint a farsang egyik kiemelkedő dunaszerdahelyi rendezvénye, a városi bál volt. Ebből is nyilvánvaló, léteznek még az anyagiak utáni folyamatos harccal fémjelzett küzdelmes napokban is olyan pillanatok, amikor tudjuk, az egyén mellett létezik közösség is, amely általunk is fejlődhet.

Az elmúlt hetekben ennek lehettünk tanúi akkor is, amikor azokat a lelkes dunaszerdahelyi és környékbeli lakosokat figyeltük, akik az egyik kereskedelmi lánc kezdeményezése kapcsán naponta szavazásra buzdították az embereket, mert ennek függvénye, hogy városunkban is épül az üzletlánc forrásainak köszönhetően játszótér.

Jó volt ezt látni annak fényében, hogy korábban nem sikerült a népszerűsítésünk ellenére sem elérni azt a kritikus tömegeket, amely napi szinten dolgozott volna a nemes célért. Lapunk megjelenése idején még nem tudjuk, hogy vajon sikerült-e bejutni a nyertesek közé Dunaszerdahelynek, de annyi bizonyos, az eredménytől függően már győzelmet arattunk ilyen tekintetben. Igen, mi mindannyian nyertünk, mert az olyan sokszor diadalmaskodó közöny helyett a közös cél összehozta az embereket. Azon mindennapok közt, amikor olyan gyakran mondunk meggondolatlanul véleményt egymásról, miközben nem ismerjük a másik ember életének pillanatait, amelyek olyanná formálták amilyen.

Ezekre a közös alapokra szükség van már csak azért is, mert ugyan nem lehet mindenkinek megfelelő módon alakítani a hétköznapokat, de az lehetséges, hogy megtalálja azok közt mindenki valamilyen módon önmagát.

Ehhez nem kell más, csak elfogadni a kultúránk alapjait, amelyet Jézus már kétezer éve megfogalmazott, de az ateista ember számára ugyanúgy elfogadható, mint a kereszténytől eltérő alapokból építkező más vallásúaknak. „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.”

Rajkovics Péter, a Perfects Rt. igazgatója

Ezt már olvasta?

Cookies