Back to top

Magera Noémi állatbarát kislányból válik profi kézilabdázóvá

Publikálva: 2021, július 15 - 16:49
A Vasas SC-ben nevelkedett, majd a Magyar Nemzeti Kézilabda Akadémián fejlődő kapus, Magera Noémi fiatal kora ellenére a magyar felnőtt NBI-ből igazolt át a HC DAC Dunaszerdahelyhez.
Magera Noémi állatbarát kislányból válik profi kézilabdázóvá

Az ifjúsági VB ezüstérmes tehetség amellett, hogy több kutyája is van, a tanulást is komolyan veszi.

Fiatal korod ellenére a kézilabdát tekintve sok mindent fel lehet sorolni a neved mellett – korosztályos válogatottként nemzetközi porondon is szép sikereket értél el. Magánemberként azonban nem ismernek még a sárga-kék szurkolók...

Meg kell, mondjam, azért nehéz lesz számomra az elszakadás Magyarországról, hiszen eddig erre nem volt példa. A kézilabda által bejárhattam ugyan az egész országot, de most adódott először olyan lehetőségem, hogy határon túlra költözöm. Magamról első fordulóban azt tudom elmondani, hogy a szabadidőmet szeretem a családommal és a barátaimmal tölteni, valamint a kutyáimmal játszani a kertben. Az öcsémmel sok időt töltünk tanulással és a sporttal is egyben. Hobbim az olvasás, a biciklizés és a filmnézés.

 

Említetted, hogy nehéz az elválás - miért a HC DAC-t választottad?

Jó lehetőségnek gondoltam, hogy ide igazoljak, hiszen sok tehetséges játékossal játszhatok együtt, és tanulhatok is tőlük, ami a fejlődésemet szolgálja. Eleinte nem gondolkodtam az eligazoláson, de a NEKA-val kiestünk az NBI-ből, így csapatot kellett váltanom.

Most már örülök, hogy így alakult, és izgatottan vártam a felkészülést. Remélem, gördülékenyen fog menni a beilleszkedés a csapatba. Emellett bízom abban is, hogy a világjárvány nem fog közbeszólni a bajnokságba, és végig szurkolók előtt játszhatjuk le a mérkőzéseinket.

 

Mit üzensz a szurkolóknak?

Azt üzenném nekik, hogy az egész csapat számára fontos lesz a támogatásuk, emellett igyekszünk szórakoztató és izgalmas meccsekkel előrukkolni.

HC DAC

Ezt már olvasta?

Cookies