Back to top

Magabiztos játékkal arattak hazai győzelmet a lányok

Publikálva: 2025, január 26 - 11:01
A MOL Liga 15. fordulójában az éllovas HC DAC Dunaszerdahely hazai környezetben fogadta a táblázat 10. helyén álló HK Hodonín együttesét. A sárga-kékek magabiztos játékkal, 37-22-es győzelmet arattak a városi sportcsarnokban.
Magabiztos játékkal arattak hazai győzelmet a lányok

Az első félidő végére a HC DAC már jelentős előnyt épített ki, amelyet a második játékrészben tovább növeltek. A szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek a csarnokban, és végig lelkesen buzdították a csapatot. Ez az újabb siker tovább erősítette a HC DAC helyét a tabella élén.

„Ismét két pontot szereztünk a mai mérkőzésen. Kicsit nehezen lendültünk játékba, és ez meg is látszott a mérkőzés alakulásán. Az első félidő közepétől azonban helyreállt a rend; a védekezésünk keményebbé vált, és a támadójátékunk is viszonylag látványosra sikeredett. Ennek köszönhetően magabiztos előnnyel vonulhattunk szünetre.

A második félidőben már közönségszórakoztató kézilabdát láthattak szurkolóink. A védekezésünk ekkor már nagyon jól működött, ennek eredményeként könnyű gólokat szereztünk, és a felállt fal ellen is eredményesek tudtunk lenni. Elégedett vagyok, és gratulálok a lányoknak a teljesítményükhöz” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL Liga 15. forduló
2025. január 25. szombat, 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – HK Hodonín: 37-22 (17-10)

Facebook / HC DAC Dunaszerdahely

Ezt már olvasta?

Cookies