Back to top

Magabiztos győzelemmel menetel a HC DAC

Publikálva: 2023, március 12 - 08:49
A MOL extraliga 19. fordulójában hazai pályán fogadta a HC DAC Dunaszerdahely Prága együttesét.
Magabiztos győzelemmel menetel a HC DAC

Debre Viktorék ugyan vezették a mérkőzést végig, de a találkozó eleje nehézkesen indult. A második félidőre magasabb fordulatszámra kapcsoltak a csallóközi sárga-kékek, fokozatosan növelve előnyüket a cseh fővárosiak ellen, remek szurkolótábor előtt magabiztos győzelmet arattak - tájékoztatott a HC DAC csapata.

„Nehezen indultunk be a mérkőzés elején. A válogatott összetartások utáni időszakban mindig egy kicsit döcögősebbek vagyunk. Sok buta hibát vétettünk támadásban, a védekezésünk azonban jól működött. Az első félidő hajrájában azonban magunkra találtunk. A 25. percben még csak eggyel vezettünk, a lefújásra már öt gól előnnyel vonulhattunk pihenőre.

Nagyszerű szurkolótáborunknak köszönhetően a remek buzdítás átlendített bennünket a nehézkes időszakon, a második játékrészt sokkal nagyobb hőfokon kezdtük. A támadásunk is összeállt, kapusteljesítményünk remek volt, és a védekezésünkre sem lehet panaszunk.

Fokozatosan növeltük előnyünket, a mérkőzés végén magabiztos győzelmet arattunk” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL extraliga 19. forduló, 2023. március 11. szombat, 18:00 Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely

HC DAC Dunaszerdahely – DHC Slavia Praha 31-19 (15-10)

HC DAC

Ezt már olvasta?

Cookies