„A reszpirátor viselése már nem lesz kötelező, csak ajánlott, a vendéglátóipari egységek kül- és beltereiben, valamint a tömegrendezvényeken” – figyelmeztetett a tárca. Emlékeztettek: a vendéglátóipari egységekben és a tömegrendezvényeken amellett, hogy alap üzemmód van érvényben, a létszámkorlátozást és az üzemidő korlátozását is eltörölték.
A szervezők így szabad kezet kapnak, és a rendezvényeken a férőhelyek 100 százalékát kihasználhatják, korlátozó üzemmód nélkül. Tehát a nyári koncertek, fesztiválok és kulturális rendezvények úgy valósulhatnak meg, mint a pandémia előtti időszakban”
– jelentette be a minisztérium.
Az új szabályokról a kormányülés után tájékoztatott Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszter. Csütörtöktől (április 21.) már csak a szociális otthonokban és a kórházakban lesz kötelező a reszpirátor használata. Ezentúl már akkor sem kötelező karanténba vonulni, ha pozitív teszttel rendelkező személlyel érintkeztünk.
Az igazoltan fertőzött személyek számára nem változnak az előírások: öt napra kell karanténba vonulniuk, és további öt napig mindenhol reszpirátort kell viselniük.
A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendeleteiben meghatározott új szabályok csütörtöktől (április 21.) lépnek érvénybe.
ma7 | TASR
Ezt már olvasta?
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...
Mikulás-napi ajándék az egész város részére - sTOPa
2024. december 6-án 15.00 órakor tartották a sTOPa 2024...