A vendéglátóiparban nőtt legjelentősebben a foglalkoztatottság, közel ötödével.
A szállást nyújtó vállalkozások 14%-kal több dolgozót alkalmaztak, mint egy évvel korábban.
Mindkét ágazat még csak pótolja a világjárvány miatti bezárások okozta kieséseket.
Az informatikai és kommunikációs ágazatban több mint 4%-os növekedés volt a foglalkoztatottság terén, míg a gépjárműeladás és -szervizelés, valamint a kiskereskedelem területén dolgozók száma több mint 3%-kal nőtt.
Az ipari termelésben dolgozók száma azonban 1,6%-kal csökkent.
A legtöbb ember itt dolgozik, de 2022 márciusa óta csökken az ebben az ágazatban foglalkoztatottak száma. Az egyes szolgáltatások terén is 1,3%-kal kevesebb munkavállaló dolgozik, mint egy évvel korábban. Már harmadik hónapja csökken a foglalkoztatottság ezen a területen.
A múlt év elejétől november végéig a 10 vizsgált ágazatból 8-ban nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest,
a legjelentősebb mértékben a szállásadás és a vendéglátás területén, 9,7%-kal, a vendéglátásban 7,7%-kal, az informatikai és kommunikációs területen közel 5%-kal. Az iparban foglalkoztatottak számának enyhe, 0,8%-os, a szolgáltatóiparban pedig 0,1%-os csökkenése figyelhető meg.
ma7.sk/TASR
Ezt már olvasta?
Pályázat igazgatói tisztség betöltésére - Csaplár Benedek VMK
Dunaszerdahely Város a Szlovák Köztársaság Nemzeti...