Back to top

Legnagyobb riválisát győzte le a HC DAC!

Publikálva: 2023, február 5 - 16:03
A MOL extraliga 15. fordulójában legnagyobb riválisát, a Nagymihály együttesét fogadta hazai pályán a HC DAC Dunaszerdahely. A remek szurkolótábor előtt pályára lépő csallóközi sárga-kékek nem adták ki a kezükből a mérkőzést annak ellenére sem, hogy a Nagymihály folyamatosan tartotta az iramot. A jó védekezésnek és kapusteljesítménynek köszönhetően Debre Viktorék megszerezték az értékes két pontot.
Legnagyobb riválisát győzte le a HC DAC!

„Jól álltunk bele a mérkőzésbe, de aztán hagytuk, hogy loholjon a nyakunkban az ellenfél. A védekezésünk a találkozón végig jól működött, és a kapuban is extrát nyújtottunk. A kevés kapott gólok száma is ezt támasztja alá. Támadásban buta hibákat vétettünk, és meglehetősen sok technikai hibával játszottunk. A 40. perc tájékán adódott egy tíz perces gólcsend, amit követően azonban ismét magunkra találtunk. Szerencsére mindig akadt valaki a csapatban, aki gólt tudott lőni. Nagyon örülünk az értékes két pontnak, gratulálok a csapatnak! Szurkolóink is rendkívül kitettek magukért, igazán jó érzés ilyen hangulatban játszanunk!” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL Extraliga 15. forduló
2023. február 4. szombat, 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Michalovce (Nagymihály): 26-23 (12-12)

hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies