Back to top

Különleges ország, különleges élmények

Publikálva: 2016, október 27 - 12:15
Majdnem teltház előtt tartottak előadást Kálmán Tamás és Kálmán László az idén nyáron Grúziában megélt élményeikről.

Ahogy az a VándorLáss esteken már megszokott, Kovács Zoltán „Kovi” levélben üzent a résztvevőknek, amelyből megtudtuk, hogy az idén nyáron megszervezett Gyermekmosoly a hegyen projekt segítségével 53 gyerek jutott el az Alpokba. A jövő évben is szeretnének hasonló kirándulást szervezni, amihez továbbra is várják az adakozók segítségét.
Tomi és Laci elmondták, hogy Grúziába eredetileg 12-en terveztek menni, végül nyárra öten maradtak. Ez az ország még nem kimondottan turista célpont, ez volt a hajtómotorja ennek a tíz napos kiruccanásnak. A közel kétezer kilométeres túra során meglátogatták többek között Kutaiszit, Gorit, Tbiliszit, Ushgulit, megkóstolták a grúz nemzeti ételt, a khinkalit, a nemzeti italt, a chacha-t, meg persze a grúz borokat is. Láttak svan tornyokat, gleccsereket, a Fekete-tengerben is megmártóztak, és úttalan utakon jutottak el csodás helyszínekre. Azoknak ajánlják ezt az országot úti célul, akik szegény, de vendégszerető emberek közt szeretnék felfedezni az ismeretlent. Két órás, vetítéssel és nevetéssel tarkított beszámolójukat a közönség tapssal jutalmazta.
További érdekes felvételeket tekinthetnek meg Képgalériánkban.

Ezt már olvasta?

Címkék: VándorLáss
Cookies