![Kulcs a jövőhöz – jön a Kukkonia Hospitality Talent Cup](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2024/feb/26/hospitality-post_0.jpg?itok=A9K2GWzz)
A Kukkonia polgári társulás a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetséggel partnerségben tavaly indított programja keretében neves szakemberek tartottak képzéseket a régióban dolgozó pincérek és szakácsok számára, valamint a középiskolák pincér és szakács szakos diákjainak. A képzéssorozat által bővíthették az iskolában elsajátított tananyagot és modern környezetben megismerkedhettek az új konyhai technológiákkal a Kukkonia Farmhouse tankonyhájában. A pincér tanoncok barista, sommelier és barman tanfolyamon vettek részt, tanultak a sztenderdekről és kommunikációs képzésben is részesültek.
Az egyedülálló program célja, hogy megerősítse a diákokat abban, mennyire fontos és szép szakmát választottak, és bizonyítsa számukra, hogy helyben is elhelyezkedhetnek. A neves szakemberek – köztük Bindics Imre gasztronómiai szakember, Czucz Péter és Horváth Szilveszter kreatív séfek, Ruprecht László séf, a magyarországi Stílusos Vidéki Éttermiség elnöke, valamint – megmutatták a diákoknak a szakma szépségeit, kihívásait. A képzés által a diákok megbizonyosodhattak arról, hogy nemcsak jó megélhetést, hanem szakmai kihívásokat és fejlődési lehetőséget is nyújt az általuk választott mesterség.
A Kukkonia Hospitality Talent jövőképet kínál a gasztronómiát és vendéglátást tanuló diákoknak. A képzések és versenyek által magas szintre emelhetik a tudásukat, és a legjobbaktól tanulhatnak. Meggyőződésünk, hogy ez a különleges együttműködés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az olyan fontos szakmák, mint a szakács és a pincér újra népszerűek legyenek, művelőik pedig valódi megbecsülésben részesüljenek. Az iskolákkal való együttműködés új szintre emelte a csallóközi gasztronómia fejlesztését célzó tevékenységeket, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy az egyre jobb minőségű szolgáltatások mellett az utánpótlás képzése se jelentsen gondot a jövőben.
A verseny a Szlovák Köztársaság Idegenforgalmi és Sport Minisztériuma támogatásával valósul meg.
(sajtóhír)
Ezt már olvasta?
![Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/2025-01-31-mozi-padington-peruban-03.jpg?itok=8Nl7EOqE)
Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)
Hat magyar nyelvű, illetve magyar szinkronos filmet...