
A Duna utcán, a belvárosi Lidl bevásárlóközpont közelében már hatalmas gödör jelzi, hová fognak kerülni a legelső, egyenként 5 köbméteres, zárt rendszerű föld alatti szeméttárolók. Itt, mint a város többi pontján is, a kommunális hulladékra szánt mellett lesz papír, műanyag, konyhai hulladék, és üveg számára számára megfelelő tartály elhelyezve.
Maga a rendszer biztonságosra tervezett, nem lehet beleesni fentről, még a szemét ürítésekor is lezár a tartály kiemelését követően a teteje. A szemetesautók az egész tartályt emelik ki a földből (lásd képünkön), és annak az alját kinyitva ürül ki a szemét, közvetlenül a szemetesautóba.
Az első fázisban, ahogyan azt korábban is írtuk, a város tizenegy lokalitásában bontják el a kukaketreceket és telepítik az új tárolórendszereket, így a Duna utcán, a Komensky utcán, a Nemesszeg utcán, a Városháza téren, a Vámbéry téren vagy a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ mellett.
(nagy)
Ezt már olvasta?
A hőség és a vízpart is veszélyeket tartogat – erre figyelmeztetnek a mentősök
A nyári kánikula komoly megterhelést jelent a szervezet...
Jó hír a dunaszerdahelyi autósoknak: lezárult a Szent István tér felújításának első üteme
Jó hír a dunaszerdahelyi autósok számára: a Szent István...
