Back to top

Középpontban a „dunaszerdahelyiség”

Publikálva: 2024, október 9 - 18:14
Lokálpatrióta, a büszke „dunaszerdahelyiséget” a középpontba állító esemény színterei voltak Dunaszerdahely magyar tannyelvű alapiskolái: Nagy Attila helytörténész ötlete alapján a Biró Márton Polgári Társulás, Dunaszerdahely városának a támogatásával, a település jeles személyiségeit bemutató állandó helytörténeti paneleket adott át október legelején a tanintézeteknek.
Középpontban a „dunaszerdahelyiség”

A szimbolikus átadókra október 9-én Hájos Zoltán polgármesternek és Nagy Attila helytörténésznek a jelenlétében előbb a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskolában került sor, ahol Masszi János igazgató és az iskola két osztálya fogadta a vendégeket, majd a Szabó Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskolában Nagy Árpád igazgató és az iskola fiataljai köszöntötték a látogatókat.

„Azért vagyunk itt, hogy a Nagy Attila helytörténész inspirálta paneleket átadjuk. Nem titkolt célja ennek, hogy bemutassa Dunaszerdahely jeles személyiségeit, akikre büszkék vagyunk”

– mondta el Hájos Zoltán polgármester, hozzátéve, hogy amikor a nagyvilágban számtalanszor megfordulunk, büszkén vigyük magunkkal városunk hírét, és büszkén mondjuk el azt is, kik is ennek a településnek a híres szülöttei, jeles személyiségei.

„Fontos, hogy kik voltak az elődeink, mit alkottak. (…) Jó tudni azt is, hogy nem azok az igazi hírességek, akik a közösségi portálokon gyűjtik a lájkokat. (…) Az igazi érték itt van mögöttünk. Ezek az emberek hosszú éveken keresztül dolgoztak közösségünkért, s legyen ez számotokra is inspiráció: ha tanulni fogtok, ha igyekezni fogtok, belőletek is hasonló tudósok, jeles személyiségek lehetnek”

– fogalmazott a fiatalokhoz szólva a városvezető.

Nagy Attila helytörténész, portálunk főszerkesztője elmondta, hogy az egyes iskolák folyosóin, a jól látható helyekre kitett nagyméretű, színes panelek megállásra ösztönöznek.

„A táblák a »dunaszerdahelyiséget«, a lokálpatriotizmus erősítését kívánják oly módon megvalósítani, hogy az iskolák tanulói számára az épület falain belül általuk a város hajdani tudósai, kiemelkedő munkásságot végzett személyiségei mindennapos ismerőssé váljanak, naponta elhaladva mellettük rögzüljenek, s szolgáljanak tudásukkal, szorgalmukkal, tehetségükkel példaképül a fiatalok előtt.”

Fontos, hogy a város számára is egy a gyökereihez ragaszkodóbb, a tudást, a munkát mint értéket látó fiatalok nőjenek fel, fogalmazott Nagy Attila.

A „dunaszerdahelyiséget” a középpontba állító esemény következő állomása október 10-én a Kodály Zoltán Alapiskolában, valamint a Szent János Egyházi Alapiskolában lesz, városunk két alpolgármesterének, Puha Györgynek és Karaffa Attilának a jelenlétében.

A projekt, amely Dunaszerdahely város pénzügyi hozzájárulásával valósult meg, és az Arcot adunk a múltnak helytörténeti program része, a jövőben a tervek szerint tovább folytatódik.

(dszi)

Ezt már olvasta?

Cookies