Back to top

Koszorúkészítésben versenyeztek

Publikálva: 2016, november 27 - 06:55
Harmadik alkalommal rendezték meg a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban adventi koszorúkészítő versenyt. A kreativitást, szépérzéket igénylő megmérettetés egyre népszerűbb az iskolában.

Idén több mint 80 diák döntött úgy, hogy részt vesz ezen az eseményen, és a most először meghirdetett négy kategória (vintage, klasszikus, modern, természetes anyagok) egyikének megfelelő koszorút köt.

Még mielőtt a diákok hozzáláthattak volna az advent egyik legfontosabb jelképének elkészítéséhez, négy diáklány, a négy adventi gyertyát szimbolizálva Reményik Sándor Karácsonyi verseivel alapozta meg a hangulatot.

A versenyzőknek két tanítási óra állt rendelkezésükre, hogy a hozott nyersanyagból és koszorúalapból megalkossák kreációikat. A virágkötő szakkör tagjai ez idő alatt pedig hagyományosan az iskola adventi koszorúját készítették el.

Negyvenkét „pályaműből“ kellett a zsűrinek választania. Két fődíjat osztottak ki, az egyik az iskola lovas szakirányzatán tanuló „mestercsapatának” alkotása, mégpedig lópatkókból az iskola udvarán összehegesztett kivételes „koszorúkonstrukció“ volt, a másik fődíjat pedig a legletisztultabb klasszikus arany színekben pompázó koszorú kapta.

Ezen kívül minden kategóriában három helyezést és további hét különdíjat osztottak ki.  A vintage kategória  alkotásaira a bordó, a fehér és az ezüst színek voltak jellemzőek. A természetes anyagok közül leginkább  csipkebogyót, fahéjat, fagyöngyöt, tobozt és szárított narancshéjat használtak a versenyzők. A modern koszorúk közül a szív alakú, az emeletes, az ajándékdobozba belekomponált, a pillecukorból készített, ill. csokoládéval „megspékelt“ nyerte el leginkább a pontozó bizottság tetszését. A zsűri szerint a klasszikus kategóriába benevezett „művek“ mindegyike megállta volna helyét akár egy adventi vásáron vagy egy virágüzletben.

Az elismerő oklevelek és ajándékok kiosztása, valamint Márai Sándor Ajándék c. versének meghallgatása után záróakkordként Szabó László, igazgató meggyújtotta az iskola adventi koszorúján az első gyertyát.

-kl-

Ezt már olvasta?

Cookies