Back to top

A koronavírus elleni oltást már csak az EMA-nak kell jóváhagynia

Publikálva: 2020, december 11 - 06:18
Amint megérkeznek az új típusú koronavírus elleni oltások, megkezdődik a vakcinázás, jelentette ki csütörtökön Marek Krajčí egészségügy-miniszter. A pontos dátum az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) döntésétől függ. Az első oltás bejegyzésére röviddel az év vége előtt kerülhet sor. A miniszter elismételte: a vakcinázás önkéntes alapon fog működni.
A koronavírus elleni oltást már csak az EMA-nak kell jóváhagynia

Elsőként azokat a dolgozókat fogjuk beoltani, akik közvetlenül érintkeznek a fertőzöttekkel. Az egészségügyi dolgozók mellett az elsők között fognak oltást kapni a katonák, a rendőrök és a tűzoltók, valamint az energiaelosztásért felelős dolgozók és más szakemberek, akik munkája nélkül az ország leállna

– fejtette ki a miniszter.

Utánuk a szociális intézetek alkalmazottai és ügyfelei, a 65 évnél idősebbek, a krónikus betegségekben szenvedők, majd a többi, 16 évnél idősebb lakos oltathatja be magát.

Az Európai Gyógyszerügynökséghez két feltételes regisztráció iránti kérelem érkezett. Az egyik kérvényező a BioNTech és Pfizer konzorcium, a másik a Moderna Biotech Spain, S.L. A forgalomba hozatali engedélyt néhány héten belül adhatja ki az EMA. Az egyik oltóanyagról december 29-én, a másikról 2021. január 12-én várható állásfoglalás.

Nagy-Britanniában már megkezdődött a Covid-19 betegség elleni oltások beadása. A kezdeti szakaszban 400 000 embert oltanak be. A vakcinázást Kanada is jóváhagyta.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies