Mint ismeretes Dunaszerdahely Városa az .A.S.A. Slovensko kft. hulladékgazdálkodási vállalattal együttműködve már az óvodásoktól nagy figyelmet fordít a hulladékkal kapcsolatos nevelésre. Több program is zajlik ezen a téren, ilyen a papírgyűjtés is. Mint Gál Attilától a cég képivselőjétől megtudtuk, nagyon jó a közös munka a várossal és a kampányaik iránti is nagy az érdeklődés. " A papírgyűjtésbe bekapcsolódott óvodák és iskolák , két kategóriában is „versenyeznek”. A legtöbb mennyiséget gyűjtő és az egy diákra átszámítva legtöbbet gyűjtő három intézmény anyagi nyereményben részesül Dél-Szlovákia szintjén. Természetesen, az összegyűjtött papír értékét kifizetjük minden programban résztvevő ovinak és iskolának."
Az ünnepélyes dunaszerdahelyi kiértékelésen minden résztvevő helyi intézmény képviselője oklevelet vehetett át, majd két dunaszerdahelyi dobogós is átvehette a díjat. A dél-szlovákiai régióban az első helyet szerezte meg az összegyűjtött papír mennyiségét tekintve a Kodály Zoltán Alapiskola, amely csaknem 30 tonna papírt gyűjtött és így hatalmas fölénnyel győzedelmeskedett. Az egy diákra átszámított mennyiség viszonylatában pedig Dunaszerdahelyre került a harmadik hely, mivel az Október utcai óvoda diákjai átlagosan 86,76 kilogram papírt gyűjtöttek.
Hájos Zoltán polgármester az átadáson üdvözölte, hogy ilyen nagy számban kapcsolódnak be a dunaszerdahelyi oktatási intézmények tanulói a pedagógusok segítségével a papírgyűjtésbe. A városvezető kiemelte annak fontosságát is, hogy már az óvodától tudatosan neveljék a fiatalokat a szemétgazdálkodásra, mert ezzel lehet hosszabb távon megváltoztatni a hulladékkal kapcsolatos általános közhangungulatot. Az átadáson részt vett Horváth Zoltán alpolgármester is.