
A túrát Fodor Péter, környezetvédő, erdész és biológiatanár vezette; a szakértő kíséretében a diákok megismerkedhettek a Csallóköz őshonos növény- és állatvilágával, valamint rávilágítottak az invazív fajok térnyerésének veszélyeire. Emellett meglátogattuk a tőkési vízimalmot is, amely nemcsak természeti, de jelentős történelmi és kulturális értékkel is bír.
A közel 10 kilométeres gyalogtúra során tanulóink nemcsak a természet szépségeit fedezhették fel, hanem közösségként is erősödtek. A napot közös ebéddel és csapatépítő játékokkal zártuk, a győztes csapatot pedig édes jutalom várta.
Kiss Kinga tanárnő, a kirándulás szervezője hangsúlyozta: az ilyen természetjárások célja, hogy a diákok felismerjék, milyen különleges értékek rejtőznek saját környezetükben, hiszen nem szükséges távoli országokba utazni ahhoz, hogy élményekben gazdagodjunk. Büszkék lehetünk az otthonunkra, ám ezzel együtt felelősséggel is tartozunk érte – nemcsak felfedezni, hanem megóvni is kötelességünk mindazt, amit a természet ránk bízott.
A Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság és a környezettudatosság mellett, és különös figyelmet fordít arra, hogy tanulóink aktív részesei legyenek a természet védelmének. A kirándulás minden szempontból hasznosnak bizonyult: a program pozitív visszhangot váltott ki a tanulók körében, akik lelkesen, érdeklődve vettek részt a túrán. A kedvező fogadtatás és az élmények sokszínűsége megerősítette a szervezők szándékát abban, hogy a jövőben rendszeresen szervezzenek hasonló természetközeli programokat.
Szöveg és kép: Egészségügyi Középiskola
Ezt már olvasta?

Színes kavalkád a Vámbéry-udvaron – családi szombat a gyerekekért
Egy év kihagyás után visszatért a Vámbérys családi...