A segélyre azok jogosultak, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették minden bevételüket és nincs semmiféle jogosultságuk egyéb állami segélyre. A Szlovák Köztársaság Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériuma adatai szerint Szlovákiában napjainkban mintegy 10 000 személy kaphat ilyen anyagi támogatást havonta.
Az étkezésre szánt összeget a szülők kapják
A kormányintézkedéssel összefüggésben pontosították az étkezésre, élelmiszerekre vonatkozó hozzájárulás kiutalását a jelenlegi krízishelyzetben. A pontosításra azért került sor, mert bár több helyen az iskolai és óvodai étkezdék zárva tartanak, de a gyerekek részt vesznek az oktatásban az alapiskolák alsó tagozatán illetve óvodába is járnak.
„Ebben az esetben a pénzbeli hozzájárulást a gyerekekre megkapják a szülők azokra a napokra, amikor az iskolai illetve az óvodai étkezdék zárva tartanak”
– jegyezték meg a minisztérium illetékesei.
Hozzájárulás a táplálékkiegészítőkhöz
Az új intézkedések értelmében nem limitálják a humanitárius segély összegét a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeknek. A tárca nekik megemelt hozzájárulást nyújt a járvány megelőzését és terjedését segítő intézkedések betartásához.
Bevezetik a táplálékkiegészítők beszerzéséhez nyújtott hozzájárulást, a szociális szolgáltatásokban részesülők és az alkalmazottak számára. Ők öt hónapon át 20 eurós hozzájárulást kapnak főleg vitaminok, elsősorban D-vitamin vásárlására.
A minisztérium szerint ugyanis ez a vitamin segíthet a COVID-19 vírus elleni védekezésben, de a betegség lefolyásának enyhítésében is.
webnoviny.sk / Felvidék.ma
Ezt már olvasta?
Mikulás-napi ajándék az egész város részére - sTOPa
2024. december 6-án 15.00 órakor tartották a sTOPa 2024...