A hazai kupasorozat 53. idényét a IV. ligás TJ Újlót otthonában aratott 6:0-s győzelemmel kezdték meg Németh Antal vezetőedző védencei (gólszerzők: Brunetti, Nicolaescu, Blackman, Andzouana, Sharani és Rymarenko).
A következő akadály lényegesebben nehezebbnek ígérkezik, ugyanis a sorsolás alapján a II. liga jelenlegi harmadik helyezettjével, a KFC Komárom együttesével találkozunk úgy, hogy ellenfelünk lesz a pályaválasztó. Egy csallóközi rangadó vár tehát ránk, amelyen a pillanatnyilag legjobban szereplő két Dél-szlovákiai együttes csap össze.
A Komárom a másodosztály legkellemesebb meglepetései közé tartozik, hiszen kilenc fordulót követően mindössze egy ponttal lemaradva követi az első két helyen állókat. Radványi Miklós vezetőedző gárdája legutóbb Zólyombrézón aratott 3:2-es sikert, egy héttel azt megelőzően odahaza a feljutás egyik további esélyesét, a Szakolcát is legyőzték. A lilák csapatkapitánya és vezére a DAC-nál nevelkedett Domonkos Kristóf, de csapatunk egykori futballistái, Martin Šimko vagy Szőcs László is ellenfelünk kulcsemberei.
A Zólyombrézó-Komárom (2:3) mérkőzést az edzői stábunk egy része is élőben tekintette meg. „A Komárom egy remekül szervezett és küzdelmes együttes, erős csapatszellemmel. Igyekezni fogunk a saját fegyvereinkkel sikeresnek lenni. A klub célja a kupagyőzelem, eszerint néz majd ki a szerdai felállításunk is. Nagyon komolyan vesszük ezt az összecsapást, ugyanúgy készülünk, mint egy élvonalbeli ellenfélre. Ha változtatunk is esetleg a Rózsahegy elleni kezdőcsapaton, azt csak taktikai vagy egészségügyi okokból tesszük” –árulta el a DAC mestere, Németh Antal.
A Komárom is a 2. fordulóban kapcsolódott be a kupaküzdelmekbe, amely keretén belül a 8:0-s győzelmükkel sikerrel abszolválták az ekeli járási rangadót (gólszerzők: Györgyi 2, Bayemi 2, Rumanský, Abrahám, Domonkos és Tóth).
A két csapat tétmérkőzésen legutóbb 1981 júliusában találkozott, amikor is a Szlovák Kupa 1. fordulójában 5:1-es győzelmet aratott a DAC idegenben. Pont a Komárom ellen játszottuk utolsó mérkőzésünket a divízióban, 1980. júniusában – a 4000 néző az akkori 5:3-as sikerünk után a Szlovák Nemzeti Bajnokságba (az akkori másodosztály) való feljutásunkat ünnepelhette.
A Slovnaft Cup 3. fordulójának KFC Komárom – DAC 1904 összecsapása 2021. szeptember 22-én, szerdán 15:30 órai kezdettel kerül megrendezésre, játékvezetők Kišš – Straka, Zemko.
A Slovnaft Cup versenykiírása alapján egészen a negyeddöntős szakaszig egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. 90 perc utáni döntetlen esetén nincs hosszabbítás, egyenesen büntetőpárbaj következik.
Mint minden tétmeccsről, szerdán Komáromból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. A találkozót élő videóközvetítésben is megtekinthetik a https://huste.joj.sk oldalon. Ne hagyják ki!
A párharc továbbjutója a sorsolás után tudja meg az ellenfele kilétét; a 4. forduló hivatalos játéknapja 2021. október 27-e.
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
DAC 1904 - Nagyszombat: szurkolói információk
Minden fontos tudnivaló és szurkolói útmutató a szombati...