Kollár Katalin: Jó azt látni, hogy az életükben ott maradt a zene

Ön igazgatónő, énekesnő (nóta-, opera-, kórus-, stb.) pedagógus, karnagy, anyuka. Mi ezek közös nevezője, melyek azok a tulajdonságai, amelyek mindegyikben meghatározóak?

Az összekötő kapocs mindenképpen az, hogy szeretem a jó zenét, és hogy keresem a lehetőségeket a jó zenét művelni. Ez végül is itt kezdődött a zeneiskolában. Ha pedig van rá lehetőségem, adottak a társak és olyan zenészek, akikkel ezt lehet csinálni, akkor miért ne?! Tulajdonság, amire szükség van – mivel különböző műfajú zenékkel foglalkozom, szólóban vagy akár csapatban is – hogy mindig tudni kell alkalmazkodni.

Alázatra, a zene iránti tiszteletre van szükség a részemről is, hogy „ennyi idős fejjel” még mindig tudjak tanulni, hogy gyakoroljak, illetve a másokkal szembeni türelemre, mivel például a kórusban nem mindenki profi énekes, nem mindenki tud kottát olvasni.

A fent említett funkciók milyen sorrendben érkeztek az életébe?

Legelőször a zenélés. A gimnázium után zenei pályára készültem, zenepedagógusnak tanultam a Konstantin Filozófus Egyetemen. Először klasszikus zenével foglalkoztam, amivel talán mindenki kezd, utána jött az operett és a nóta, amit a szüleim által otthonról hoztam, de a férjem is nagy rajongója a műfajnak. A főiskola alatt már énekeltem az egyetemi kórusban, onnantól pedig ez is az életem részévé vált, és itthon ezt a Szent György Kórusban folytathattam. Teljesen más kihívást jelentett a Four Art Singers. Gondoltuk, hogy ha már tudunk nagy kórusban énekelni, próbáljuk meg kicsiben is, amikor minden szólamra csak egy ember van. Más műfajokban, zenei stílusban. Megint eltérő kihívást jelent az Opera Trió, és megint másfajtát a nóta- vagy operetténeklés. Másképpen gyakorlunk, amikor hárman vagyunk a színpadon és másképpen, amikor csak egyedül. A kívülállók nem is nagyon látják, hogy a produkciók mögött mennyi munka van.

2014-től látja el a művészeti alapiskola igazgatói funkcióját. A menedzseri poszt nem vesz vissza a zenéhez való művészi hozzáállásából?

Nagyon szeretek tanítani, éppen ezért az igazgatói funkcióm mellett nagyon jólesik, amikor bemegyek az osztályba, és a diákokkal foglalkozom.

Amikor szembejött ez a kihívás, azt mondtam, szeretném csinálni, tenni ez ügyben, bár ilyen feladatra – ma már tudom – egyáltalán nem lehet előre felkészülni. Folyamatában kell megbirkózni a mindig új és újabb kihívásokkal. 

Amikor elvégeztem az egyetemet, volt egy olyan lehetőségem, hogy esetleg külföldön zenéljek, de én nem azt választottam. Több ilyen válaszút is volt az életemben, ezek a mérföldkövek szembejöttek, és olyankor úgy éreztem, megpróbálok eleget tenni a kihívásoknak.

Szilvási Tibor teljes interjúját (amely a Klikk out 2020/01. számában jelent meg), itt olvashatják el.