A téli szünet előtti utolsó napot hagyományosan az karácsonyi osztálydíszletverseny kiértékelésével kezdték. Az ezt követő meghitt osztályfőnöki órák után pedig kezdetét vette a gólyaavatással egybekötött fergeteges program, amelynek első műsorszáma ezúttal is az elsősök fogadalomtétele volt. A stílusosan, koronával a fejükön érkező gólyák esküjükben biztosították felsőbb évfolyamos társaikat, hogy mindig szolgálatukra lesznek. A show az elsősök ügyességét próbára tevő feladatokkal és a Queen együttes halhatatlan slágereire készített koreográfiákkal folytatódott. Jó néhány dinamikus, akrobatikus elemeket is tartalmazó, vidám táncprodukciót láthatott a közönség, miközben jól szórakozott a mulatságos „gólyaavató“ próbatételeken. Az iskola diákjai a közösségben megélt öröm üzenetével indultak szünetre, hogy a megérdemelt pihenés után újult erővel vághassanak neki a 2020-as évnek.
-kl-