Back to top

Kiállításon jártak a szakközépiskolások

Publikálva: 2017, október 10 - 12:01
A Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola I. A, II. A, III. A és a IV. A osztályok tanulói két tanár kíséretében 2017. október 6-án részt vettek a XVII. alkalommal megrendezett Szlovákiai Kisállattenyésztők Országos Szervezetének bősi alapszervezete által megrendezett hagyományos kisállat- és díszmadár kiállításon.

A bősi alapszervezet a komáromi területi bizottsághoz tartozik 52 felnőtt és 18 fiatal tenyésztővel, akik fajtatiszta galambokat, nyulakat, baromfit és exotikus madarakat tenyésztenek. Nagy az örömünk, hogy a tenyésztők között a középiskola volt, és jelenleg tanuló diákjai is jelen vannak.

A nemzetközi kiállításon többfajta papagájt, galambot, baromfifajt, és nyulat állítottak ki, és mutattak be a bősi kultúrházban, valamint a piactéren. Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából is érkeztek kiállítók Bősre.

A kiállításon különösen kedveltek voltak az exotikus madárfajok és madárfajták, mint pl. az afrikai, ausztráliai papagájok, kanárik, kakaduk, kéksárga arapapagájok is. Diákjaink megtekinthették a színgazdag tyúkfajtát, galambokat és nyulakat. Az érdeklődők megnézhették, és kézbe is vehették az állatokat. Tenyészállat vásárlásra is volt módjuk a diákoknak. A felügyelők örömmel tájékoztatták az érdeklődő diákjainkat az egyes állatfajok életmódjáról és a tenyésztési sajátosságokról.

A rendezvény minősítő kiállítás, és egyben verseny is, az állatokat a Szlovák Kisállattenyésztők Országos Szervezete által delegált pontozók értékelték. Munkájukat segíttték az iskolánk volt, és jelenleg tanuló diákjai is. A tanulóinak sokat adott a kiállítás, hiszen a kiállított élő állatfajok tették lehetővé gyakorlatban is az egyes fajtákra jellemző fajtastandard bélyegek és tulajdonságok tanulmányozását.
 

Ezt már olvasta?

Cookies