Back to top

Kerékpárutak épülhetnek szerte a megyében

Publikálva: 2017, július 1 - 06:59
A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 2017-es évi költségvetésében, először fennállása óta, 1,5 millió eurót hagyott jóvá kerékpárutak építésére. Dunaszerdahelyen két szakasz is épülhet ennek köszönhetően a közeljövőben.
Kerékpárutak épülhetnek szerte a megyében

 A megyei testület 2017. június 28-i ülésén született döntés értelmében még az idei évben megkezdődnek a munkálatok:

  • a Vág folyó töltésén Alsószerdahely és Vága kataszterében, folytatva a meglévő szeredi kerékpárutat,
  • a Kis-Duna mellett, összekötve a tallósi és eperjesi malom közti területet,
  • Csiliznyárad és Szap, valamint Felső- és Alsószeli között, megkönnyítve a tanulók iskolába járását, illetve a munkavállalók közlekedését,
  • Albár központjából a Nyárasd irányába húzódó töltésig,
  • Alistálon a főúttól a vasútállomásig,
  • Királyrévben a templomtól Alsóhatár irányában a kacsafarmig
  • Dunaszerdahelyen a bősi és a kistejedi út, valamint a Csallóközkürti út és a Galántai út között.

Berényi József megyealelnök megjegyezte: bízunk benne, hogy ezen – a mintegy 18 km hosszú – kerékpárutak megépülésével a Csallóköz és Mátyusföld turisztikai vonzereje tovább erősödik, és az új utak egyben megkönnyítik az itt élők közlekedését is.

Ezt már olvasta?

Cookies