
A világ legrégebbi ilyen temtikájú fesztiválról van szó, amelyet Csehszlovákiában először 1974-ben rendeztek meg, így az idei már a 46-ik évfolyam lesz. Hagyományos két részre oszlik a program, délelőtt a junior fesztivál zajlik, amelyre az iskolákat hívják a diákokkal, délután pedig a nagyközönségre számítanak.
A program már reggel fél kilenckor kezdődik a fiataloknak szánt vetítésekkel, a délutáni program négy órakor indul és több olyan dokumentumfilm is bemutatásra kerül, amely a környezetvédelem témáját érinti, emellett pedig sikertörténetekkel is megismerkedhetünk. Este hat órakor pedig Háztartás hulladék nélkül címmel inspiratív beszélgetés vár a résztvevőkre. Többek közt megtudhatják hogyan lehet megállítani a szemét keletkezését és ha már létrejött, hogyan osztályozni.
A fesztiválra a belépés ingyenes.
Ezt már olvasta?
Közösség, kultúra, karácsony – ilyen volt a Kukkonia Advent Luca napján
Luca napján különleges, élő adventi hangulat töltötte meg...
77 mese – 77 előadó – 77 rajz – 77 éves Csemadok. Rajzolj mesét a Csemadok 77. születésnapjára!
Felhívás óvodásoknak és iskolásoknak! A Csemadok 2026-ban...