Back to top

Karácsonyváró és évzáró programok Sikabonyban

Publikálva: 2017, december 15 - 09:31
A Sikabony Polgári Társulás háza táján az advent idején sem tétlenkednek: a múlt hétvégén a Mikulás látogatott el hozzájuk, aki maga gyújtotta meg a településrész adventi koszorúján a gyertyát, míg most hétvégén a sikabonyi jubilánsokat köszöntik – mindeközben pedig már a szilveszter megünneplésére is hívják a helyi közösséget.

Simon Ferenc, a társulás vezetője szerint az egész éves programok sora nagyon sok mindenkit megszólít, és ami a legszebb, egyre változatosabb közönséget talál meg. Így el lehet mondani, hogy a törzsközönségen túl az időszaki rendezvényeiket egyre több sikabonyi, dunaszerdahelyi, illetve környékbeli látogatja – s viszi azok jó hírét.

Külön öröm számukra a fiatalokat és családokat megszólítani, hiszen tudják, hogy a hagyományok megélése az igazi továbbadása azoknak.

Advent első hétvégéjén ezért is hívták el a legkisebbeket és szüleiket, nagyszüleiket Szent Miklós püspök érkezésére. A gyermekek barátja lovashintón, jeles kísérettel, érkezett, ugyanis elkísérték manói, és egy krampusz is felkéreckedett mellé. 

Természetesen a várva várt pillanat leginkább a csomagok átvétele, illetve a Mikulás számára elénekelt, elszavalt versike volt, amelyet a publikum nagy tapsa kísért minden esetben.

December 17-én, vasárnap 14 órától pedig a társulás jubilánsait fogják felköszönteni – a meghitt, családias alkalmat pedig a harmadik adventi gyertya meggyújtása fogja kísérni, aholis az ünnepi beszédet A. Szabó László alpolgármester fogja mondani.

December 31-én, 19.00 órától már a hagyományos szilveszteri báljukra várják a sikabonyiak az érdeklődőket, ahol a talpalávalót a Zsigrai duó fogja szolgáltatni, és a finom ételekkel, italokkal fogják az óévet búcsúztatni, illetve az újévet köszönteni.
 

Ezt már olvasta?

Cookies