![Rózsár Vince felvétele Július közepéig tekinthető meg Puss Sándor könyvkiállítása](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/j%C3%BAl/2/cs-konyvtar_puss_002-kell-2001_0.jpg?itok=biUV4lX-)
Lacza Ilona, a könyvtár igazgatónője portálunknak elmondta, Puss Sándor: Erotológia - Keresztény Értelmező Szótár című új kötete némi késéssel csak most érkezett meg a kiadótól, így az eredetileg június utolsó hetére tervezett kiállítást továbbra is megtekinthetik az érdeklődők a könyvtár felnőtt részlegén. Az új kötet mellett a jezsuita szerzetes magángyűjteményének további 54 darabja is megtekinthető, lapozható, olvasható. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a budapesti Központi Szeminárium egykori rektora, a dunaszerdahelyi születésű Marczell Mihály teológus Eros és Ethos című, 1940-ben megjelent műve is látható a kiállított könyvek közt.
A könyvtár igazgatónője azt is elmondta, azért is volt érdemes meghosszabbítani a kiállítást, mivel július 1-jétől a központi válságstáb további rendelkezései szerint már helyben is olvashatók a könyvtárban található kiadványok. Hozzátette, hogy Puss Sándor könyvkiállításának darabjait szintén lapozhatják az érdeklődők.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
![Egy KOMP sokféle embert tud vinni a vállán](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/11/rov_3288-enhanced-nr-4019.jpg?itok=w0dPwXPn)
Egy KOMP sokféle embert tud vinni a vállán
A múlt héten nyílt meg a Vermes-villában a KOMP, azaz a...
![Agyagból készült csodák a Csallóközi Múzeumban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/12/rov_6265-enhanced-nr-4007.jpg?itok=Cdj9FEho)
Agyagból készült csodák a Csallóközi Múzeumban
Interaktív kiállítás címmel nyílt meg csütörtök kora este...