„2019-ben már terveztük, 2020-tól pedig fokozatosan készültünk a 45 éves jubileumra” – fogalmazott Takács Tímea igazgató, hozzátéve, hogy „a készülődés elsősorban azt jelentette, hogy igyekeztünk »ünneplőbe öltöztetni«, azaz teljes mértékben megújítani a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központot. Ez a kétéves időszak rendkívüli a nagyközönség számára a megújulás és az igényes kultúra erőteljes jelenlétét hozta magával.”
Takács Tímea utalt arra is, hogy éppen a koronavírus-járvány közepette sikerült a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának, illetve Dunaszerdahely város hathatós támogatásának a segítségével megújítani, „díszbe öltöztetni”, illetve jelentős mértékben fejleszteni az intézmény eszköztárát.
A magyarországi támogatási összegnek köszönhetően vásárolták meg a beltéri fénytechnikai keverőpultot a monitorral, a robotlámpákat, a feszültségszabályozókat.
Ezek is hozzájárultak a Csaplár rendezvényeinek a sikeres lebonyolításához, valamint ezáltal a nézőszám növekedéséhez – nem utolsó sorban a magyar kultúra és nyelv sikeres ápolásához.
„Megújult a személyzeti technika is, 5 db asztali számítógép, 3 db laptop, 1 nagyteljesítményű irodai nyomtató, 2 asztali nyomtató szolgálja már a szervezési és egyéb feladatokat. Emellett hét terem újult meg, valamint az aula, az első emelet, a második emelet, de folyosók is rendbe lettek téve, kényelmi szempontból is. Csak 15 konténer szemetet szállítottunk el az első időszakban! Rendbetettük a rámpát, lett egy nagy technikai raktárunk, a legnagyobb változásokat pedig a színházteremben eszközöltük – a modernizálás, az újítás, a 21. század technikája már nagyon ráfért erre is” – jelezte az igazgató.
Elmondta továbbá, hogy a színházterem színpadi technikái is újultak, vagy például a lépcsők biztonsági világítása is sokak számára megkönnyíti a közlekedést ott. Nemrég fejeződött be emellett a székek kitisztítása, dolgoznak a hangtechnikán is. Az újonnan kialakított kamaraterem is teljes mértékben fel lett szerelve hang- és fénytechnikai berendezésekkel – emellett pedig 100 db kényelmes szék és a szárnyas zongora is itt kapott helyet.
Az aulában is kiépítették a teljes hangtechnikát, de az új liftt vagy a ledfallal is azt szolgálja, hogy a közönség, de a közösség méltó találkozási helye lett a kultúrház.
Az intézmény jubileumát ünneplő gálaestje november 4-én, 17.30-kor kezdődik a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, ahol előbb Szakáll Mária és Szakáll Kolčák Noémi tárlatát nyitja meg Péntek István, majd 18.00 órától a kultúrközpont elindulásának a 45. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi ünnepi gálaműsorra hívnak és várnak mindenkit.
Az esten fellép a AyFly family, Dórák Lara Jázmin és Šimovič Dominik (tánc), Kevická Tünde, Kollár Katalin és Érsek Rezső hármasa (ének). A program ingyenes, arra szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt.
(nagy)
Ezt már olvasta?
TRIART – csemege a kortárs művészetek kedvelőinek
A kortárs művészet kedvelőinek igazi csemegével készül a...
Fénnyel írt csodák – nagy érdeklődés mellett mutatták be Dunaszerdahely fotókrónikáját
A várostörténet egy különleges területével gazdagodott...