Az idén kevésbé volt kegyes az időjárás, mint az elmúlt évben, de így is jelentős érdeklődés mutatkozott a Csallóköz legnagyobb kültéri rendezvénye iránt. „Egy nagyon nehéz vásárt zártunk, a bevételek ugyan 78 700 eurót tesznek ki, amelyek a bérleti díjak növekedésének köszönhetően magasabbak az elmúlt évhez képest, de a kiadások is meghaladták a tervezetet.
Az időjárás viszontagságai miatt több terepmunkára volt szükség, így a költségek emelkedtek a tervekhez képest, de elmondhatjuk, hogy a nagy sátrak jól vizsgáztak, s a legrosszabb idő esetén, csütörtökön is meg tudtuk tartani a koncerteket, igaz, az eső miatt nem voltak annyian, amennyi látogatót vártunk. A pénteki és szombati nap viszont kárpótolta nem csupán a kilátogató vendégeket, hanem az árusokat is, és ahogy megtudtam tőlük, sikerült nyereséggel zárniuk. A rendezvényen egyébként 62 étel- és italárus, s 350 különböző stand várta az érdeklődőket.
A vásár kapcsán azóta több pletyka látott napvilágot, ezeket szeretném cáfolni, szó sincs arról, hogy új helyszínre költöznénk, a hagyományos helyszín, tehát a Vásártér marad, s még színvonalasabb szervezésre fogunk törekedni. Ennek egyik feltétele, hogy befejeződjön a beruházás a MOL Arénában. Már az idén is láthattuk, hogy a stadion keleti oldalán, immár térkővel lerakott részen milyen színvonalasan tudtuk elkészíteni a területet a kézműveseknek. Nem csak ők hanem interaktív előadások is itt kaptak helyet, amely nagy érdeklődésnek örvendet, de hasonlót mondhatunk el az állatsimogatóról is.
A jövő évben reményeink szerint már az aréna számára kialakításra kerülő további parkolók is rendelkezésre állnak majd a vásár kapcsán, ahol az alvezetékek úgy kerülnek kialakításra, hogy a villany- és vízcsatlakozási lehetőségek is biztosítottak lesznek. Ebből kifolyólag ezen a téren nem végeztünk nagyobb beruházást, mivel tudjuk, az építkezés a város és a vásár igényeinek megfelelően folytatódik majd.
A másik tévinformáció, hogy a vásár fizetőssé válik a jövőben. Hangsúlyoznám, nem tervezzük a Csallóközi Vásár fizetőssé tételét, azért alakítjuk ki úgy a területet, hogy a bérleti díjakból befolyt összeget a programok biztosítására tudjuk fordítani. Ezt a jövőben is hasonlóan kívánjuk folytatni, mi nem profitorientált rendezvényt építünk, hanem teret adunk a helyi csoportoknak, az ismert előadóknak és a csallóköziek közös szórakozásának” – tudtuk meg Pápay Zoltántól.
Ezt már olvasta?
A csalók is kihasználják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket - VIDEÖ
Az internetes csalók új módszerekkel próbálkoznak.