Back to top

Jóváhagyta a kormány: oltási igazolványt vagy negatív tesztet is kérhetnek Öntől a munkahelyén

Publikálva: 2021, november 10 - 17:01
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta a koalíciós tanács azon javaslatát, mely lehetőséget adnak a munkáltatóknak, hogy oltási igazolványt vagy negatív tesztet kérjenek alkalmazottaiktól.
Jóváhagyta a kormány: oltási igazolványt vagy negatív tesztet is kérhetnek Öntől a munkahelyén

A döntést még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de a kormány javaslata értelmében erre záros határidőn belül sor kerülhet. A kabinet ugyanis a kérdést rövidített eljárásban vinné a törvényhozás elé. Szintén fontos változás, hogy a frissen elfogadott törvénymódosítás értelmében, ha az alkalmazott nem hajlandó teszteltetni vagy beoltatni magát, a munkáltató fizetetlen szabadságra küldheti.

A kormány által elfogadott javaslatban az áll, nem zárható ki ugyanakkor, hogy az érintett felek másképpen egyeznek meg, a megállapodás eredménye lehet bérkompenzáció vagy szabadságolás is.

Nem csak a munkáltatók, de a vendéglátóhelyek tulajdonosai és a tömegrendezvények szervezői is törvény által meghatározott joggal kérhetnék vendégeiktől a COVID-passokat. Sőt, amennyiben az illető nem tud vagy nem hajlandó felmutatni a negatív tesztet, esetleg OTP-igazolványt, 

a szervezőknek jogában áll majd kivezettetnie a renitenst.

Heger ígéretével ellentétben a kormány ma nem tárgyalt a lokális veszélyhelyzet kihirdetésének lehetőségéről. Hogy erre mikor kerülhet sor, nem tudni.

Az, hogy a munkáltató tesztelésre kötelezheti alkalmazottját, egyelőre csak a fekete járásokban kerülne bevezetésre, ott is csak az illetékes közegészségügyi hivatal döntése nyomán. Milan Krajniak munkaügyi miniszter már jelezte, a munkáltatói tesztelés ingyenes kell, hogy legyen az alkalmazottak számára, de azt már nem volt hajlandó elárulni, ha nem az alkalmazott, akkor ki fizet majd a tesztekért.

A kormány elfogadta a Covid-passok hamisítását szigorító rendelkezést is, amely alapján 1000, de veszélyhelyzet esetén akár 1500 euróra is büntethetik azt, akinél ilyen iratot találnak. A kabinet gyakorlatilag az összes, koalíciós tanács által jóváhagyott javaslatot elfogadta, de a szakmai konzílium által javasoltak közül nem mindet. 

Sajtóértesülések szerint a Sme rodina nem támogatta a szigorításokat, nem szavazta meg a koalíciós tanács egyik javaslatát sem, miután nem értettek egyet a járványtáppénz (PN) eltörlésével. Ez annak fényében igen érdekes részlet, hogy még a parlamentnek is jóvá kell hagynia a változásokat, így előfordulhat, a Sme rodina képviselői ott sem szavazzák meg a módosításokat. Milan Krajniak a párt munkaügyi minisztere nem kívánt reagálni erre a felvetésre. 

ma7/tasr

Ezt már olvasta?

Cookies