Az úgynevezett startbér bevezetéséről szóló javaslatot elvetették. Emellett módosítják a munkakövetelmény-alapú hatszintes értékelési rendszert. Újabban 43 eurós fix emelést vezetnek be. Ezenkívül meghatározzák a pótlékok fix összegét. Mindez a minimálbérről szóló törvényjavaslatból derül ki, amelyet a kormány szerdán hagyott jóvá.
Miután a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőinek nem sikerült megállapodniuk a jövő évi minimálbér összegében, a munkaügyi minisztérium saját javaslattal állt elő. Végül a szociális partnerek hétfői találkozóján születetett meg a végső javaslat. Változtatnak a minimálbérszámító automata által megadott összegen, és jövőre a minimálbér összege bruttó 623 euró lesz. Ez azt jelenti, hogy minden egyes ledolgozott óráért 3,58 eurót kapnak az alkalmazottak.
Ezenkívül egy olyan javaslat is született, mely szerint jövőre meghatároznák a pótlékok és a nehezített munkavégzésért járó bérkompenzáció összegét. „Kompromisszumra jutottunk abban, hogy a pótlékok emelkedni fognak, ezeket a 623 eurós összegből fogják kiszámítani, illetve jövőre fix összegként fogják meghatározni” – magyarázta a szociális partnerek tárgyalása után Milan Krajniak munkaügyi miniszter.
forrás: Ma7.sk
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahely város 2025/1. sz. Pályázati felhívása pénzügyi támogatás iránti kérelem benyújtására a „Közhasznú szolgáltatások, általános közhasznú célok és közhasznú célok támogatása 2025” program keretében
Dunaszerdahely Város pályázati felhívást tesz közzé a...
A fénykép nélküli személyi igazolványok szerepe
A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma az elmúlt...