Back to top

Jön az igazságosabb oltási regisztráció! Erre számíthatunk

Publikálva: 2021, március 16 - 12:29
Az elmúlt héten többször is összeomlott, csődöt mondott az a weboldal, amin a koronavírus elleni védőoltásra lehetett jelentkezni. Az oltásra közzétett több száz időpont a legtöbb megyében szó szerint 2-3 perc alatt elfogyott. Az adatokat idegesen bepötyögők pedig őrült versenyt futottak az idővel, és a legtöbbeknek sokszori próbálkozás után sem sikerült beregisztrálniuk közeli hozzátartozójukat, vagy önmagukat. Ennek ezen a héten vége, jön az igazságosabb és emberségesebb regisztrációs rendszer. Legalábbis ígérik.
Jön az igazságosabb oltási regisztráció! Erre számíthatunk

Az egészségügyi minisztérium bemutatta, hogyan képzeli az oltásra való bejelentkezést és a várótermet.

Ennek lényege, hogy aki regisztráltatja magát, az bekerül a rendszerbe és amikor életkora és a vakcina fajtája alapján sorra kerül, megkapja az oltás időpontját és helyszínét. Megszűnik tehát az állandó készenlét, a szabad oltási időpontokra való várakozás. Aki bekerül a rendszerbe, az ott már nyilván lesz tartva és előbb vagy utóbb oltáshoz jut.

Az új rendszer elstartolását erre a hétre ígérik.

 

Bejelentkezés

Az új rendszer lehetővé teszi az éppen szabad konkrét helyre és időpontra való jelentkezést is, de ami új, hogy felkerülünk az oltásra várakozók közé. Maga a bejelentkezés 4 lépésből áll. Elsőként ki kell választani korcsoport alapján, hogy melyikbe tartozik az oltandó személy – jelenleg a 60 év felettiek, az egészségügyben dolgozók vagy egyes krónikus betegek jöhetnek számításba. Második lépésként a jelentkező azonosítja magát, mégpedig személyi (születési) száma, egészségügyi biztosítója, telefonszáma, e-mail címe és lakcíme feltüntetésével.

Olyan idősek esetében, akiknek nincs mobiltelefonjuk és e-mail címük, meg lehet adni a közeli hozzátartozójáét is.

A rendszert még most is fejlesztik, például el szeretnék érni, hogy a házaspárok egyszerre mehessenek az oltásra. Jelenleg ez még nincs így, pedig így volna logikus.

 

Nem választunk pontos időpontot

Az eddigiekhez képest a legnagyobb változás az, hogy nem pontos dátumot választunk, hanem bejelentkezünk az ún. váróterembe. Ez később generál egy terminust és oltási helyet – a vakcinák elérhetősége és lakhely szerint.

Maga a váróterem már a jelentkezés utolsó lépése, és ott kell kiválasztani azokat a helyeket, ahol oltatni szeretnénk magunkat vagy hozzátartozónkat. Lehet ez a kórház vagy rendelőintézet, esetleg a nagykapacitású oltóközpontok közül valamelyik.

 

Kódot kapunk

Az új rendszer egy kódot hoz létre, amit SMS-ben vagy e-mail-ben kapunk meg. A várakozók listáján néhány napig, de akár néhány hétig is rajta lehetünk, attól függően, mikor és milyen vakcinák érkeznek és hányan vannak a virtuális váróteremben.

Az oltásra szóló „behívót” legalább 2 nappal a terminus előtt kapjuk meg, hogy fel tudjunk rá készülni.

Az időpontot minél korábban szeretnék kiküldeni az érintetteknek.

 

Az oltás helyének megváltoztatása

A másik űrlapon, függetlenül az elsőtől, meg lehet változtatni az oltás helyét. Ez egy PIN-kód alapján történik, amit a váróterembe történő jelentkezés után kapunk meg. Lehetőség lesz a regisztrációs adatok megváltoztatására vagy az időpont megszüntetésére is, ha az nem felel meg nekünk vagy nem tudunk elmenni az oltásra. Ilyen eset, ha például megbetegszünk. Akkor telefonon vagy call centrumon keresztül is intézkedhetünk. Ebben az esetben bent maradunk a váróteremben és későbbi időpontot kapunk.

 

Időpontok elosztása

A rendszer azért is igazságos, mert a váróteremben lévők nem „előzködhetnek”. A rendszer ugyanis az életkor alapján fogja generálni az időpontokat. Nem fordulhat tehát elő az, hogy aki elsőnek jelentkezik, az elsőnek kap oltást.

Ugyanazon korcsoporthoz tartozók esetében viszont előnyben részesülnek azok, akik előbb jelentkeztek az oltásra.

 

A fiatalabb korosztályok még nem regisztrálhatnak

Az oltásra most még csak a 60 éven felüliek jelentkezhetnek, a fiatalabbak nem. Azért van ez így, hogy ne kelljen túlságosan hosszú ideig várakozni. A minisztérium mindig előre figyelmeztetni fog arra, mely újabb korcsoportok számára nyitja meg a regisztrációs lehetőséget.

A várakozók listája, vagyis, hogy nagyjából hányadik helyen találjuk magunkat vagy hozzátartozónkat, nem lesz elérhető.

 

Nem lehet kiválasztani a vakcinát

Az egészségügyi minisztérium előre tájékoztatni fog arról, melyik vakcinát kapják az adott korcsoporthoz tartozók.

A 70 év felettiek jelenleg a Pfizer és Moderna vakcináját kapják. Akik ennél fiatalabbak, azoknak az AstraZeneca oltóanyagát adják be.

Csakis regisztrált, biztonságos vakcinákkal fognak oltani. Éppen ezért az illetékesek nem feltételezik, hogy azokat az oltásban sorra kerülők elutasítanák. Már csak azért sem, mert már a jelentkezéskor tudni fogják, melyiket kaphatják meg.

B. Vida Júlia, Forrás: cas.sk / ma7

Ezt már olvasta?

Cookies