Back to top

Jön a 42. Csallóközi Vásár szeptember 19–21-én!

Publikálva: 2024, május 27 - 23:32
A 42. Csallóközi Vásárt idén szeptember 19-e és 21-e között szervezi meg Dunaszerdahely városa. A színes és továbbra is ingyenes vásári programkavalkád idei nagy fellépői között pedig ott találjuk majd az Ismerős Arcokat, Charliet, a P. Mobilt, Republicot, a Melody Makert, a Bohemian Betyarst, T. Dannyt, a Valmart és a CandyMen Duót. A régió legnagyobb szabadtéri kulturális fesztiváljának további fellépőiről cikkünkben olvashatnak!
Jön a 42. Csallóközi Vásár szeptember 19–21-én!

Az önkormányzat a tavalyi helydíjakat fogja beszedni a vásárosoktól, vagyis a helydíjak sem emelkednek, mondta el Pápay Zoltán, a fesztivál vásárigazgatója.

„Már tavaly észrevettük, hogy egyes árusok, akik magasabb díjszabással dolgoztak, elvesztették a vásárlórétegük nagy részét, míg azok a gasztro cégek, akik elfogadható áron árusítottak, többszörös forgalmat tudtak lebonyolítani. Idén több mint 65 gasztro stand lesz, így azzal is számolunk, hogy a széles kínálat alacsonyabb árakat fog eredményezni.

Elmondhatom, a gasztrohelyek iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy várólistát kellett bevezetni. Bizonyára megéri az árusoknak, hiszen többen már az előző évi vásár után be is jelentkeztek az ideibe” – tette hozzá Pápay Zoltán, elmondva azt is, hogy a gasztroszektort bővíteni fogják, és lesz egy újdonság is, amiről a későbbiekben tájékoztatnak.

„Ami a vásár területét illeti, megmarad a megszokott elrendezés. Annyi változással számolunk, hogy idén már a Gyurcsó István utca teljes szakaszát le fogjuk zárni, s a vásár területének a része lesz. Július elején indul ugyanis a Sport utca és a Mező utca felújítása, amely felújítással augusztus elejéig számolunk, s utána már biztosítva lesz az átkötő úttal a forgalom folyamatossága”

– jelezte a vásárigazgató. Pápay Zoltán elmondta azt is, hogy a vásár három napja alatt a Gyucsó Istán utca teljes szakasza kizárólag a gyalogosok számára lesz használható, valamint a vásár területén lévő árusok használhatják majd egy bizonyos szakaszát parkolóként, ezzel is szeretnének hozzájárulni a vásár biztonságos lebonyolításához.

„Ami problémát okoz a számunkra, hogy sajnos a vásár egyes területei még építkezési területek. Itt a meg nem épült parkolóról beszélek, valamint a régi sportcsarnok építkezési területéről. Tárgyalásokat folytattunk a befektetőkkel, de egyelőre pontos időpontokat nem kaptunk az építkezések befejezéséről. De továbbra is számolunk a területtel – ami például a potenciális parkoló területét képezi, ott a vásári körhinták lesznek elhelyezve”

– fogalmazott, jelezve egyben azt is, hogy a vásár hivatalos megnyitója szeptember 19-én, 15 órakor lesz, a hivatalos fogadás pedig már a MOL Arénában valósul meg. Mint Pápay megjegyezte, azt az információt kapták, hogy szeptember 19–21. között semmilyen mérkőzés nem kerül megrendezésre a MOL Arénában.

Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója, a vásár kulturális programjainak a szervezője már a széles programkínálatba engedett bepillantást.

„A Csallóközi Vásár látogatói már megszokhatták, hogy mindig gazdag és igényes kulturális program és számos nagyszabású koncert várja a vásárba látogatókat.

Idén is igyekeztünk minden korosztály igényének megfelelni, tehát a gyerekprogramoktól, a hagyományos kulturális forgatagon át teret adunk a hazai fellépőknek, a helyi fiatal tehetségeknek is városunk legnagyobb rendezvényén, de jönnek persze a nagy nevek is. Igyekszünk tehát mindenféle zsánerrel érkezni, figyelve arra, hogy a hagyományt is folytassuk.

Érkezik az Aurora FolkGlamour, a Szevasz Színház és a Glamour zenekar, fellép a Csallóközi és a Krpciarik táncegyüttes, vagy ott lesz a Csill & Dance táncstúdió, de érkeznek fiatal tehetségek a Szabó Gyula 21 Közös Igazgatású Szakközépiskolából is. A vásárban a futballrajongók a kedvenc játékosaikkal is találkozhatnak, hiszen lesz autogramosztás az FC DAC 1904 futballcsapattal.

Találkozhatunk Banyák Istvánnal és zenekarával, illetve Mezei Ernővel és zenekarával éppúgy, mint Kosár Szabolccsal, Kosár Józsa Jankával, Juhos Attilával vagy Kosáry Judittal és Wurczer Péterrel. Ott lesz Dóka Zsuzsa, Bősi Szabó László vagy Kollár Katalin is, de Vadkerti Imre, Derzsi György és Kovács Koppány sem hiányozhat, ahogy az Eszpé együttes sem Zsapka Attilával és Korpás Évával és szívmelengető Szécsi Pál emlékkoncertjükkel.

Elmaradhatatlanok az örökzöldek, így lesz Omega Revival koncert, fellép a P. Mobil rockegyüttes, az E. T. Band és Andrea Sulovská & Band is.

A nagykoncerteken pedig együtt tombolhatunk az Ismerős Arcok, Charlie, a Republic, a Melody Maker, a Bohemian Betyars, T. Danny, a Valmar és a CandyMen Duo zenéjére”

– jelezte Takács Tímea.

A nagyszabású rendezvény további előkészületeiről folyamatosan be fogunk számolni.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies